Az elmúlt évszázadokban viszonylag rendszeresen előfordultak aszályos időszakok. A 11. és a 19. század között eltelt nyolcszáz évben mintegy harminc rendkívül súlyos aszályt jegyeztek fel, amelyek idején nagyobb folyóink vízszintje jelentősen lecsökkent, az állatállomány nagyobb része elpusztult és éhínség ütötte fel a fejét. Az 1794. évi és az 1863. évi aszályok jártak az eddigi legnagyobb pusztítással.
A 20. század sem volt mentes az aszályoktól: 1930 és 2000 között 33 olyan év volt, ami aszályosnak minősíthető. Az 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben bekövetkező aszályok súlyosak voltak. Az 1952-es messze kiemelkedett közülük: június 27-e és augusztus 17-e között a csapadék mennyisége a sokéves átlag tíz százalékát sem érte el. Az aszály jelentősen hozzájárult az életszínvonal 1952-es mélypontjának kialakulásához, 1953 első hónapjaira pedig élelmiszerhiány alakult ki.
Az idei aszály a 21. század legdurvábbja
Az elemzés szerint az idei aszály tekinthető a 21. század eddigi legkomolyabbjának. (A csapadék mennyisége azonban már 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a sokéves átlagtól, és nyaranta hosszú hőhullámok voltak.) Az agrárév csapadékösszege rendkívül alacsony volt – Szegeden mindössze 275 milliméter esett, ami a sokéves átlag fele, de máshol is alig haladta meg a 300 millimétert a mennyiség.
A Dunán, a Tiszán és a Dráván elmaradt a tavaszi árhullám, mindhárom folyón rendkívül alacsony vízállások és vízhozamok voltak tapasztalhatók. A Dráván februárban megdőlt az addig mért legkisebb vízállás, de a Dunán és a Tiszán is a legkisebb vízálláshoz közeli értékeket mértek. A téli hónapok havi középhőmérsékletei 1-6 Celsius-fok körül mozogtak, a júliusi középhőmérséklet pedig 24,7 fok volt, ami csaknem három fokkal magasabb a sokéves átlagnál. Az első becslések szerint egymillió hektárt érintett-érint aszálykár, a napraforgó esetében hozzávetőlegesen ötvenszázalékos a terméskiesés.
Ismerős tendencia figyelhető meg
Mind az 1794-es, mind az 1863-as, mind a 2022-es évet egy száraz időszak előzte meg. 1794-et megelőzően 1790-ben már aszály volt és 1793-ban is szárazság volt tapasztalható, szinte teljesen csapadékmentes őszi-téli időjárással. 1863-at megelőzően 1861 és 1862 is száraz is volt. Ezekhez az évekhez hasonlóan 2022-t megelőzően 2020-ban és 2021-ben is a sokéves átlagnál kevesebb csapadék hullott, idén pedig a sokéves átlagnál mintegy 45 százalékkal kevesebb.
Az elemzés felhívta a figyelmet arra is, hogy a meteorológiai aszály (a csapadékhiány) mindhárom esetben hidrológiai aszállyal párosult, azaz a folyók vízhozama elmaradt a szokásostól. Ugyanez tapasztalható a mostani aszály idején is: Magyarország folyóin 2017 óta nem vonult le nagyobb árhullám, 2022-ben pedig legfeljebb közepes vízállás volt mérhető, míg júliusra a negatív vízszintrekordok dőltek meg.
A szokatlan meleg is közrejátszik
Az aszály kialakulásának harmadik tényezője a szokatlanul meleg időjárás: 1794-ben és 1863-ban is nagyon enyhe tél és kiugróan meleg nyár volt a jellemző, akárcsak 2022-ben. Az idei aszály nagyon súlyosnak ítélhető, de az eddig tapasztalt legsúlyosabb, valóban katasztrofális aszályok mértékét nem érte el. „Ez egyben azt is jelenti, hogy egy, a jelenleginél is súlyosabb aszály nagy valószínűséggel be fog következni” – jegyezte meg az OVF.
Nem a folyószabályozás a bűnös
Korábban rendszerint a folyamszabályozásokat jelölték meg az aszály okaként, a történelmi adatok azonban azt mutatják, hogy a szabályozások előtt is rendszeresen sújtotta aszály az országot. A folyók „vissza-kanyargósítása” tehát nem jelent megoldást az aszályra, mivel a folyók drasztikusan csökkenő vízhozamát nem pótolja. Nem ígérkezik hatékony megoldásnak a vizek visszatartása, betározása sem, a legjelentősebb aszályok ugyanis a folyók alacsony vízhozamai mellett alakulnak ki, amikor elmaradtak a tavaszi árvizek és nincs eltárolható belvíz sem – írták, megjegyezve, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne kellene törekedni a vizek visszatartására.
Hozzátették, az aszály kérdésével foglalkozó szakemberek szerint az erdőknek nagyobb szerepük lehet a klíma helyi szintű javításában – a szél erejének megtörése, a párologtatás és a felhőképződés elősegítése, valamint a hőmérséklet csökkentése révén. Az öntözéssel szemben hatékonyabb megoldás lehet a talajvízszint emelése, ami akár a víz csatornák medrében történő tározásával (medertározás) is elérhető. A mederből elszivárgó víz ugyanis a medertől mintegy ötszáz méter távolságban is szignifikánsan emelheti a talajvíz szintjét. Szintén segíthet, ha a csapadékosabb évek vizét vagy árvizét szikkasztó mezőkkel juttatják vissza a talajba, de törekedni kell az eddig kárba vesző víz – például a városok területéről elfolyó csapadékvíz – hasznosítására is.
