Tömeges elbocsátások jöhetnek karácsony előtt

Napról napra nő a munkanélküliek száma Magyarországon. De ez nem is csoda, hiszen az energia- és alapanyagárak drasztikus emelkedése miatt sorra jelentenek csődöt az éttermek és az üzletek. Év végéig még súlyosabbá válhat a helyzet.

Nyár közepén még történelmi munkaerőhiányról cikkeztek országszerte. A magas bérek ellenére sem nagyon találtak szakácsot, felszolgálót, buszsofőrt vagy éppen bolti eladót. Azonban ez is közrejátszhatott abban, hogy mostanára rendkívül magas szintet ért el az infláció. Ennek „köszönhetően” pedig elindult egy elbocsátási hullám – számolt be róla az RTL Klub Fókusz című műsorának egyik riportja.

munkanélküliség, tömeges elbocsátás,
Napról napra nő a munkanélküliek száma Magyarországon, és év végéig csak még súlyosabbá válhat a helyzet. Fotó: Getty Images

65 százalékkal kerül többe a kenyér

Az infláció egyébként nem az elmúlt hónapokban vált aggasztó mértékűvé. Már évek óta az uniós átlag felett van a hazai pénzromlás üteme. Csak az elmúlt egy évben 18,6 százalékos volt 

Magyarországon az általános áremelkedés, a legnagyobb drágulás az élelmiszereket érintette, különösen a kenyeret. Míg a termék drágulásának uniós átlaga még a 20 százalékot sem éri el, addig itthon 65 százalékkal kell érte többet fizetni, mint egy évvel ezelőtt. És még nincs vége.

A Magyar Pékszövetség szerint a következő hónapban újra drágul majd a kenyér, mivel a liszt árának emelkedése nem állt meg.

A tej ára is elszállt

A kenyér mellett a tej és a tejtermékek az ára is dinamikusan emelkedett. Míg az uniós átlag itt is 20 százalék alatt tudott maradni, addig a hazai éves árnövekedés megközelítette az 50 százalékot.

„A szakértők szerint a drasztikus áremelkedés ütemének a mérséklődése várható ugyan a következő hónapokban, de jövő augusztusig így is további 15 százalékkal nőhetnek még az élelmiszerárak, ezzel együtt pedig a munkanélküliség is” – hangzott el a Fókuszban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!