Stabilnak érzik az állásukat a magyarok

Fokozatosan stabilizálódik a hazai munkavállalók hangulata. 2021 utolsó negyedévében 71 pont volt a munkaerőpiaci stabilitási index, ami 2020 és 2019 hasonló időszakához képest 1-2 pontos emelkedés - derült ki egy friss felmérésből.

A biztosító a közvélemény-kutatóval közösen 2014-ben alkotta meg az indexet, amely 1200 fő személyes megkérdezésén alapul. A minta életkor, nem, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentálja a felnőtt magyar népességet.

A munkavállalók korábban még sosem bíztak ennyire abban, hogy könnyen találnának maguknak új állást: a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásában regisztrált 63 pont az előző év azonos időszakában 55, 2019-ben pedig 56 pont volt.

A válaszadók 34 százaléka szerint könnyen, 19 százaléka szerint nagyon könnyen találna új, a képzettségének megfelelő munkát , amennyiben esetleg elveszítené az állását. Ez a részadat a megelőző évi adatokkal összevetve 6, illetve 4 százalékpontos emelkedést jelent.

Stabilnak érzik az állásukat a magyar munkavállalók.
Stabilnak érzik az állásukat a magyar munkavállalók. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta: a munkavállalók hangulata lassan közeledik a járvány megjelenése előtti szinthez és a negyedik hullám érdemben már nem befolyásolta a hozzáállásukat. Az év végi adatok megerősítik a nyáron elindult pozitív irányú tendenciát, és az előző évhez képest egy optimistább helyzetképről árulkodnak - jegyezte meg a vezérigazgató.

Optimistábbak a magyarok

Ez a hátránya, ha a hobbink a munkánk.

A negyedéves jelentésből az is kiderült, hogy a magyar munkavállalók a jelenlegi munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban a megelőző évi adatokkal összevetve némileg optimistábbak. Ez a részindex a 2020 végén regisztrált 86 pontról tavaly év végére már 88-ra nőtt, ugyanakkor a járvány előtti időszakban mért 94 ponttól még elmarad. Az elmúlt negyedévhez képest 3 ponttal, az előző évhez képest pedig 2 ponttal 56 pontra csökkent a jelenlegi munkahely megtartása iránt érzett motiváció.

Azok aránya, akik ugyanannyi pénzért többet is dolgoznának az előző év azonos időszakában mért 53 százalékról mostanra 42 százalékra zuhant. Ugyanakkor egy év alatt nem változott azok aránya, akik hajlandóak lennének nehezebb munkát ugyanannyi pénzért is elvégezni (46 százalék), illetve fél órával többet utazni az adott munkahelyre (66 százalék).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!