A pályakezdők számára ez a legfontosabb

A munkahely kiválasztásánál a kellemes munkahelyi légkör a legfontosabb szempont, amelyet a karrierlehetőség, valamint a munka-magánélet egyensúlya követ - derült ki a Szerencsejáték Zrt. kutatásából.

A Szerencsejáték Zrt. a felmérésben 2019 fiatal felnőttet - főleg végzősöket és frissdiplomásokat, kisebb arányban 30 éven felülieket - kérdezett meg hét különböző szakterületről.

A kellemes munkahelyi légkör a válaszadók 69 százaléka szerint a legfontosabb, míg azt a válaszadók közel fele jelezte, hogy leginkább a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlya számít. A kezdő fizetés nagysága 41 százalékkal csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban az eredmények szerint.

Lényeges az átlátható karrierlehetőség

Ahhoz, hogy egy munkáltató elkötelezetté tegye a pályakezdőket, a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania. A kitöltők 87 százaléka jelezte, hogy teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen, a megkérdezettek 83 százaléka pedig úgy vélekedik, a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke.

Utánpótlás- és gyakornoki program indul

Hogyan lehetek magabiztos egy állásinterjún? Mutatjuk !

A lottótársaság a kutatási eredményeket is alapul véve elindította Level UP! nevű utánpótlás- és gyakornoki programját, amelyre június 13-ig várja az érdeklődők jelentkezését. A program 3 éves mentori támogatással segíti az újonnan belépők egyéni karrierútját, a gyakornokok egy éven át heti 20-30 órában szerezhetnek munkatapasztalatot a társaságnál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!