Vitaminhiányos kisgyermekek özönlik el a rendelőket

Szeptemberben ugrásszerűen megnő a háziorvosok leterheltsége: a bölcsődei és óvodai megbetegedéseknek köszönhetően két hét alatt legalább a duplájára nő a forgalom. Egyik oka az 1-3 éves korosztály aggasztóan alacsony vitaminbevitele.

A bölcsőde- és óvodakezdés csúcsidőszaknak számít a háziorvosi rendelőkben: a közösségbe belépő vagy visszakerülő gyerekek egymásnak adják át a különböző fertőzéseket és vírusokat. „Szeptemberben mindössze két hét alatt a duplájára nő a forgalom a rendelőkben, az orvosok pedig rendkívül leterheltek a bölcsődék és óvodák megnyitását követően. A csoportok fele gyakorlatilag folyamatosan beteg, így nagy az újrafertőződés veszélye, amely könnyen felülfertőzéshez és komoly szövődményekhez vezethet. A gyermekorvosok mellett a felnőtt háziorvosoknál is megugrik a betegek száma (főként az idősebb korosztályból), hiszen a bölcsődéből hazacipelt vírusok a gyengébb immunrendszerrel rendelkező szülőket vagy nagyszülőket is könnyen megfertőzik.” – hívta fel a figyelmet Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Az első 1000 napnak meghatározó szerepe van az immunrendszer megerősödésében

A bölcsőde- és óvodakezdéskor leginkább a felső légúti fertőzések terjednek, amelyeknek 90%-át vírusok okozzák. A betegség általában fejfájással, orrdugulással, köhögéssel valamint enyhe, 1-2 napos lázzal jár, gyógyszer azonban nincs rá, tüneti kezeléssel és megfelelő mennyiségű pihenéssel orvosolható.

„A tipikus bölcsődei megbetegedések ellen a lehető legjobb védekezés a megelőzés. Az élet első 1000 napjában a változatos, vitaminokban és nyomelemekben gazdag táplálás megerősíti a gyerekek vas pótlása is, ugyanis hiányában vérszegénység alakulhat ki, amely gyengeséghez, a vírusokkal szembeni fogékonysághoz és hosszan elnyúló betegeskedéshez vezethet”- tette hozzá a szakértő.

A változatos, vitaminokban gazdag táplálás megerősíti a gyerekek immunrendszerét

Hároméves korukra a magyar gyerekek többsége vitaminhiányos

A legfrissebb hazai, iparági kutatás szerint az 1-3 éves korosztály csaknem fele soha vagy havonta maximum egyszer kap D-vitamint, de a megfelelő C-vitamin -bevitelről és a vaspótlásról is csak a szülők kis része gondoskodik: mindössze a korosztály negyede kap naponta C-vitamint, ideális mennyiségű vashoz pedig tízből egy baba jut.

„Bár az anyatejes (vagy annak hiányában a tápszeres) táplálásnak köszönhetően az újszülöttek többsége hozzájut a megfelelő tápanyagokhoz, a vitaminpótlást és a tejalapú táplálást később sem lenne szabad abbahagyni. A szilárd ételek bevezetését követően a változatos és vitamindús étrendet érdemes kiegészíteni például a korosztály számára kifejlesztett tejalapú gyerekitalokkal is, amelyek segíthetnek az immunrendszer támogatásában. A megfelelő táplálás ráadásul nem csak a közösségbe való bekerülésre készíti fel a szervezetet, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is jelentős szerepet játszik, mint a cukorbetegség, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.” – foglalta össze Dr. Póta György.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.