Orvosmeteo: tartós esőzésre kell készülnünk

A következő napokban országszerte záporokra, zivatarokra számíthatunk, a hétvégi idő sem kedvez majd a kültéri programoknak.

Sok napsütést sem pénteken, sem pedig a következő napokban nem remélhetünk, döntően csapadékos időnk lesz a Kiderül előrejelzése szerint. A kettősfronti hatás is sokak napját teheti tönkre.

Döntően borult idő várható pénteken, majd délutántól dél felől szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet. Egy délnyugatról északkelet felé tartó kiterjedt csapadékzóna mentén tartós esőzésre kell számítani, de az északkeleti megyékben záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az összefüggő csapadékzóna súlypontja délutánra az ország északkeleti felére helyeződik át, mögötte dél felől kis számban záporok, zivatarok érkezhetnek. Kiadós mennyiségű csapadék főként az Észak-Dunántúlon várható. A változó irányú szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 6 és 12, másutt 13 és 19 fok között valószínű, de az északkeleti megyékben ennél néhány fokkal melegebb is lehet. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Kettős fronthatás érezteti a hatását

Az időjárás változásaira érzékenyebbek számára megterhelő lehet, hogy az ország felett egy hullámzó frontrendszer örvénylik. Sok lesz a felhő, ami csökkenti a hőérzetet. Kettős fronthatás érezteti a hatását a mai nap során, ami többféle tünetet eredményezhet. Erősödhetnek az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok és többeknél fejfájás is jelentkezhet. Reakcióidő növekedés, koncentrációs panaszok nehezíthetik a munkafolyamatokat és a vezetést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.