Nagy változás jön januártól a SZÉP-kártyáknál

Az év végével megszűnik az a lehetőség, hogy a SZÉP-kártyákat hidegélelmiszer-vásárlásra is fel lehet használni.

Idén augusztusban – az élelmiszerárstop kivezetésével párhuzamosan – tette lehetővé a kormányzat, hogy a SZÉP-kártya-tulajdonosok keretüket bolti élelmiszer-vásárlásra is felhasználhassák. A rekordmagas infláció miatt bevezetett intézkedés december 31-ig szólt, és most az RTL Híradó megkeresésére a Gazdaságfejlesztési Minisztérium arról adott hírt, hogy nem hosszabbítják meg a határidőt. Így tehát 2024. január elsejétől csak melegételre, szállásra és szabadidős szolgáltatásokra lehet majd költeni a SZÉP-kártyákról.

A minisztérium a döntést azzal indokolta válaszában, hogy 2023 az inflációcsökkentés éve volt, 2024 pedig a gazdasági növekedésé lesz szerintük. A riportban megszólalt Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ügyvezető igazgatója is. Noha elmondása szerint végül nem vált valóra az az aggodalmuk, hogy az élelmiszer-vásárlási lehetőség miatt csökken majd a SZÉP-kártyás költések volumene a szálláshelyeken, mégis örömtelinek nevezte annak megszűnését.

Az egyik legnagyobb SZÉP-kártya-kibocsátó, az OTP Bank adatai szerint egyébként idén augusztus és november között 26 milliárd forinttal költöttek többet a kártyatulajdonosok, mint 2022 azonos időszakában. Ennek az összegnek pedig csupán egy részét, 21 milliárd forintot adtak ki az élelmiszerboltokban.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.