Veszélyben a védőnők magánélete

Átveszi a védőnőket a magyar állam, és a családtagjaik személyes adataitól a számítógépükig mindent tudni akar róluk.

Egy hónap múlva, július 1-től átveszi az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól, az átállás előkészítése azonban kérdéseket vet fel – írja a Népszava. Az elmúlt egy hónapban a megyei kórházi főigazgatóságok először azt kérték az önkormányzatoktól, hogy jelöljenek ki kapcsolattartókat, akik segíteni fogják a védőnőket az új rendszerbe való átlépésben. Ezt követően különféle adatlapokat küldtek ki a védőnőknek, amelyeken be kellett jelölniük: hozzájárulnak-e például ahhoz, hogy a munkavégzésre használt helyiségekben kamerafelvételek készüljenek, illetve ellenőrizheti a gépkocsi- és számítógépadatait, de bekérték gyermekeik és házastársuk összes azonosító adatát Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében – állítja Eszes Béla, Jánoshida polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke.

védőnő, magyar állam
Nagy a bizonytalanság a védőnők körében. Fotó: Getty Images

A rokonok adataira is szükség lesz

A Népszava birtokába került adatbekérő lapon egészen pontosan az áll, hogy „a munkáltató jogos érdek alapján kezeli a kamerarendszer által rögzített képmást.” Illetve arról írnak még, hogy "a munkáltató jogos érdeke alapján ellenőrizheti a számítógép, internet, hivatali e-mail és telefon, valamint a munkavállalóhoz tartozó személygépkocsi adatait.” Az adatbekérő lapon a védőnőknek, ha van házastársuk, gyermekük, be kell írniuk személyes adataikat, többek között állampolgárságukat, TAJ-számukat, adóazonosító jelüket, lakóhelyüket, tartózkodási helyüket és értesítési címüket is.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a Népszava kérdéseire azt nyilatkozta: „a védőnői feladatellátással kapcsolatban nem kerül sor a helyiségek bekamerázására. Sem jogszabályi előírás, sem pedig OKFŐ utasítás nem született a kamerák felhelyezésével, vagy a gépjárművek, telefonok nyomon követésével kapcsolatban. A kért adatszolgáltatás tartalma a 2020. évi Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvény egyik mellékletében kötelezően előírt formai elem az egészségügyi szolgálati jogviszony létesítéséhez”. Mivel a védőnők július 1-jével átkerülnek az irányító vármegyei intézmények foglalkoztatotti körébe, ez rájuk is vonatkozik.

Rengeteg még a bizonytalanság

„Nagyon nagy a bizonytalanság a védőnők és azoknak a családoknak körében is, akikkel kapcsolatban vannak. A kiküldött nyomtatványok is sok kérdést vetnek fel. De azt sem tudni, hogy főként kistelepüléseken, ahol ugyanabban a helyiségben dolgozik, akár egymást váltva a háziorvos és a védőnő, ki fizeti majd a közös használatú helyiségek után a rezsit, a takarítást, hogy történik az átadás” – jelezte Eszes Béla. Az önkormányzatok tartanak attól, hogy az Európában is unikálisnak mondható ellátási forma, amely nagyon sok családnak nyújt segítséget a hétköznapokban, eltűnik az állami süllyesztőben. Korántsem bizonyos ugyanis, hogy minden védőnő hajlandó elfogadni az állam által diktált játékszabályokat, beleértve a vállalkozói státusz feladatását vagy éppen a kiterjedt adatszolgáltatási kötelezettséget. A védőnők sorozatos felmondása a szolgáltatás meggyengülését eredményezheti, hiszen már most is minden tizedik védőnő hiányzik a rendszerből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!