Így lehet sok gyógyszer olcsóbb – változás a közgyógyellátásban

Idén változtak a közgyógyellátás szabályai, a kedvezményes gyógyszervásárlási lehetőség többeket érint, mint ahányan valóban igénybe is veszik.

A közgyógyellátás lehetőséget nyújt a rászorulóknak, hogy meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat és gyógyszereket térítésmentesen vagy kedvezményesen vehessenek igénybe – tájékoztat a Tolna vármegyei hírportál. Sokan azonban nem tudnak erről a támogatási formáról, még ha ők maguk is kaphatnának kedvezményt. 

Idős úr fizet a patikában.
Lehet, hogy fizetéskor spórolhatsz a végösszegen. Fotó: Getty Images

Kinek jár és hogy kell igényelni?

Vannak, akik alanyi jogon, jövedelemtől függetlenül jogosultak rá, többek között a rokkantsági ellátásban, emelt családi pótlékban, rendszeres szociális segélyben részesülők és a hadigondozottak. Másoknak normatív úton ítélik meg ezt az ellátást. A mindenkori nyugdíjminimum összegének 10 százalékát meghaladó gyógyszerköltségek esetén pedig automatikusan jár a közgyógyellátás, amennyiben a családjuk egy főre jutó havi jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedül élők esetében pedig annak 150 százalékát. A méltányossági jogosultságot a települési önkormányzat jegyzője állapítja meg.

A támogatás havi szinten akár 12 ezer forint is lehet, e mellé évi 6 ezer forintnyi akut keretösszeg alanyi jogon jár, így azok, akik nagyobb mennyiségű gyógyszert kényszerülnek állandóan szedni, nemcsak a mindennapos, de a hirtelen jött betegségeik esetén is olcsóbban válthatják ki a szükséges készítményeket. Hogy a maximum 12 000 forintos havi keretből mennyi jut egy-egy embernek, az a jövedelemtől és a rendszeresen szedett orvosságoktól is függ, ehhez a háziorvos ad igazolást, melyet igényléskor be kell küldeni a járási hivatalba elbírálásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.