Kiderült, miért nincsenek új háziorvosok

Egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis Magyarországon, miközben a már praktizáló orvosok körében is emelkedik a 60-70 év felettiek aránya. Eközben a fiatal szakemberek inkább külföldre vándorolnak. Egyikük most el is mondta, miért.

Egy pályakezdő háziorvos osztotta meg a mai valóságot hűen tükröző történetét a HVG-vel . A cikkben Andreaként emlegetett hölgy két és fél éve kezdett el praxist keresni egy vidéki nagyvárosban és környékén, de egyik nyugdíjaskorú és nyugdíjkorhatár közelében járó kollégájával sem tudott megegyezni. Miközben az ilyen praxisok ára reálisan 12-15 millió forint között mozog, volt, ahol 20-25 milliót kértek volna tőle.

A Háziorvosok Online Szervezete 19 pontban foglalta össze, hogyan kellene megváltoztatni a háziorvosi rendszert Magyarországon. Részletek itt.

Az árak persze változóak, az egyetemi városokban például értelemszerűen drágábbak, mint egy fiatalok számára kevésbé vonzó kisebb városban vagy faluban. De nem ez az egyetlen szempont: sokat nyom a latba az is, hogy hány beteg tartozik az adott praxishoz, mivel az állami finanszírozás több mint felét a betegek ellátása után kapja az orvos, akik hozzá jelentkeztek be. Mivel pedig a betegek szabadon választhatnak háziorvost, az úgynevezett kártyapénz volumene is változhat. Nem mindegy tehát, hogy mekkora betegkör tartozik az adott praxishoz: kisebb praxist egyszerűen nem éri meg vásárolni.

A fiatal háziorvosok nehezen jutnak élhető és fenntartható praxishoz
A fiatal háziorvosok nehezen jutnak élhető és fenntartható praxishoz

Andrea elmondta: olyan településeken is körbenézett, ahol ingyen kaphatott volna addig betöltetlen praxist. Főként Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyére jellemző az orvoshiány. Ezzel kapcsolatban a pályakezdő háziorvos kifejtette, hogy az egyik jászsági falu praxisát választva például egy 40 kilométerre lévő városba tudott volna kiköltözni, így viszont a bejárás és az albérlet a fizetése nagy részét elvitte volna. "Nem beszélve arról, hogy fiatal nőként nem tudnám elképzelni az életem egy faluban" - tette hozzá.

Az állam üres praxisok betöltésére kínál ugyan támogatást, ám ezzel a tavalyi évben sem éltek túl sokan. Praxisvásárlásra pedig 250 milliós keret állt rendelkezésre, amelyből az 57 pályázó átlagosan mintegy 4 milliót kapott. Ez persze nem túl sok, tekintve, hogy még egy kisebb városban lévő praxis is nagyjából 8 millióba kerül. A különbözetet pedig csak kevés pályakezdő tudja saját költségén kifizetni. Végső megoldásként így sokan kénytelenek külföldre menni.

Miért választják a háziorvosok, hogy inkább vállalkozóként működtessék praxisukat, nem pedig önkormányzati alkalmazottként? Milyen finanszírozási rendszerrel lehetne itthon tartani a fiatal orvosokat? Mennyi idő múlva maradhatunk háziorvosok nélkül? A HVG cikkéből ezekre a kérdésekre is kiderül a válasz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!