Ismét megugrottak a műtéti várólisták, ezek az okai

Több műtétnél is tovább nőttek a várólisták – számolt be róla az Economix.hu. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint a probléma igen összetett, a háttérben ugyanis több tényező is áll.

A legtöbben csípő- és térdprotézis-operációra (6200-an és 11300-an), valamint szürkehályog-műtétre (3800-an) várnak. A várakozó szürke hályogos betegek száma év eleje óta minimálisan csökkent. A protézisre szorulók azonban több mint kétezerrel lettek többen január óta – hangzott el az RTL Híradó egyik riportjában.

Akár 18 hónapot is várni kell

Az egyébként területenként változó, kinek mennyit kell várnia. Sopronban például egy év a várakozási idő csípőprotézis-műtétre, térdprotézis-műtétre pedig nagyjából 18 hónap. Mindeközben Egerben és Szombathelyen átlagosan 15 hónapot kell várni ezekre a beavatkozásokra.

Több oka is van a hosszú várakozásnak

Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a hosszú várakozást korábban az alacsony kórházi finanszírozással, valamint a műtős asszisztensek hiányával magyarázta. A Híradó által megkérdezett egészségügyi közgazdász, Dózsa Csaba mindezek mellett azt is megemlítette, hogy ugyan időről időre egy-egy műtéti eljárás nagyobb anyagi támogatást kap, ez hosszú távon nem jelent tartós megoldást. Véleménye szerint a hasi és az onkológiai sebészet az, amely „teljes mértékben alulfinanszírozott”, de a traumatológiai és sürgősségi ellátásra sem jut annyi forrás, amennyi kellene.

A Nemzet Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az RTL megkeresésére azt írta, 2-3 műtéttípust leszámítva a legtöbb esetben a betegeknek nem kell 60 napnál többet várniuk a beavatkozásra. Hozzátették, az idei évben 5 milliárd forint áll rendelkezésre a várólisták csökkentésére.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.