Rendkívüli haláleset történt a napokban a Szent Imre Kórházban: egy 78 éves, a neurológiai osztály intenzív osztályán kezelt férfi éjjel eltűnt az intézményben, órákkal később pedig holtan találták meg egy angolaknában – írta meg a 24.hu. A portálnak a páciens fia is nyilatkozott, és mint mondta, elképesztőnek tartja, hogy valaki simán kisétálhat éjszaka egy kórházi osztályról úgy, hogy azt senki ne vegye észre. Nem ez volt azonban az első ilyen eset. Tavaly novemberben egy szekszárdi főorvosnő esete is bejárta a sajtót – ő egy gerincműtétet követően távozott a hajnali órákban a szegedi klinikáról, és másnap találták meg a holttestét. 2025 januárjában pedig egy koponyasérült beteg sétált ki – pólóban, branüllel a karján – az ajkai kórház traumatológiájáról. Őt szintén másnap találták meg, holtan.
Hogyan tűnhet el egy beteg a kórházból?
Vajon hogyan fordulhat elő, hogy egy beteg – akár az éjszaka közepén – elhagyja az egészségügyi intézményt anélkül, hogy arról bárki tudna? „A betegnek joga van az egészségügyi intézményt bármikor elhagyni, ha azzal nem veszélyezteti mások egészségét. Ez azonban nem mentesíti a kórházat a felelős, körültekintő, a beteg érdekeit szem előtt tartó hozzáállás alól. Különösen fekvőbeteg-ellátásban, súlyos állapotú, esetleg műtét utáni vagy gyógyszeres kezelés alatt álló betegeknél nem tekinthető elfogadhatónak, ha észrevétlenül tudnak távozni” – válaszolta kérdésünkre Kaputa Júlia, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) betegjogokkal foglalkozó szakértője.
A szakember szerint, ha egy beteg el tudja hagyni a kórházi osztályt úgy, hogy azt senki sem észleli, az igen komoly problémákra – például szakemberhiányra, túlterhelt személyzetre vagy nem megfelelő belső eljárásokra – utalhat. „Különösen aggályos ez olyan esetekben, amikor a beteg nem feltétlenül képes átgondolt, felelős döntést hozni – például műtét vagy altatás után, illetve mentális zavartság miatt” – tette hozzá.
Az egészségügyi törvény szerint egyébként a betegeknek is vannak kötelezettségeik, szólniuk kell például a kezelőorvosuknak, ha el akarnak menni az intézményből – ezt a tényt pedig a kórházi személyzetnek rögzítenie kell az egészségügyi dokumentációban. „Amennyiben a kezelőorvos szerint a beteg állapota nem teszi lehetővé, hogy elhagyhassa a kórházat, akkor a betegnek alá kell írnia, hogy saját felelősségére távozik. Ha ilyen nyilatkozat nincs, akkor a kórháznak kell felelősséget vállalnia, ha bármi baj történik. Ha pedig egy beteg bejelentés nélkül távozik, azt szintén dokumentálni kell” – tette hozzá. Kaputa Júlia arra is kitért, hogy cselekvőképtelen páciensek – például kiskorúak vagy gondnokság alatt álló személyek – esetében a kezelőorvos köteles minél előbb értesíteni a törvényes képviselőt a beteg távozásáról vagy eltűnéséről. „Elvárható, hogy a kórház azonnal reagáljon, különösen, ha a beteg állapota indokolja az aggodalmat” – fogalmazott.
Mikor korlátozható egy páciens személyes szabadsága?
Fontos leszögezni, hogy a betegek alapvetően maguk határozhatnak a kezelésükkel kapcsolatos kérdésekben. Eldönthetik például, hogy elmennek-e az adott orvoshoz, illetve megmondhatják, hogy milyen beavatkozások és vizsgálatok elvégzésébe egyeznek bele, vagy melyeket utasítják vissza. A páciensek személyes szabadsága kizárólag kivételes, törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a beteg – mentálisan zavart állapota miatt – közvetlen és súlyos veszélyt jelent saját maga vagy mások életére, testi épségére, egészségére, illetve ha az ellátás hiánya az érintett állapotának jelentős romlásához vezetne.
A korlátozásnak szigorú feltételei vannak:
- csak a veszély elhárításához feltétlenül szükséges ideig és mértékben alkalmazható,
- mindig orvosnak kell elrendelnie,
- részletesen dokumentálni kell,
- bevezetéséről értesíteni kell a törvényes képviselőt vagy a beteg által meghatalmazott személyt.
A korlátozás módszere lehet fizikai (például lekötözés, elkülönítés), kémiai (gyógyszeres) vagy pszichikai (beteg felszólítása az együttműködésre). Azonban kínzó, kegyetlen, embertelen, megalázó vagy büntető jellegű korlátozó intézkedést tilos alkalmazni – hangsúlyozta a szakértő.
Hogyan lehetne megelőzni a hasonló tragédiákat?
A közelmúltbeli események fényében sokakban felmerülhet a kérdés, miszerint a jelenlegi jogi szabályozás vajon elegendő-e. A TASZ szakértője szerint azonban ezeket a tragédiákat nem a szabályozási hiányosságok vagy a szabályozás elégtelensége okozza, hanem az, hogy nincs elég ember az egészségügyi intézményekben ahhoz, hogy mindig kellőképpen figyelni tudjanak a betegekre.
Ezt a hiányosságot a kórházak mostanában gyakran csak a legkorlátozóbb intézkedések (erős szedatívok, lekötözés) alkalmazásával tudják ellensúlyozni, ezek viszont súlyos beavatkozást jelentenek a betegek önrendelkezési jogába. Egyre gyakoribb problémát jelent, hogy a betegeket lekötözik, mert nem tudnak megfelelően odafigyelni rájuk, tehát a fizikai korlátozást sok esetben a személyzethiány miatt alkalmazzák, nem pedig valódi veszélyhelyzetben. A hozzánk eljutott esetek között szerepelt például, hogy idős beteget lekötözve és kiszáradt állapotban találtak meg, mert nem volt, aki rendszeresen ránézzen; mozgáskorlátozott, gerincproblémákkal küzdő beteget szíjaztak le; vagy olyan beteget kötöztek meg, aki a kezelés visszautasításának jogával élve el akarta hagyni a kórházat” – sorolta tapasztalatait.
Hozzátette, a fizikai korlátozás sokszor elkerülhető lenne, ha megfelelő létszámú szakképzett személyzet állna rendelkezésre az intézményekben. „Egy zavart beteg számára biztosított külön kórterem, folyamatos felügyelet vagy dedikált ápoló hatékonyabb és emberibb megoldás, mint a lekötözés. A személyi feltételek biztosításán túl pedig a kórházak területén különösen oda kellene figyelni a biztonságra, vagyis arra, hogy a kórház területén ne legyenek a betegbiztonságot veszélyeztető területek. A tragédiák megelőzését tehát nem az önrendelkezési jog további korlátozása, hanem az egészségügyi ellátórendszer megerősítése szolgálná” – emelte ki.
