HáziPatika.com nyereményjáték - ajándékátvétel

Június 25-én szerkesztőségünkben köszönthettük a HáziPatika.com 2. születésnapja és az oldal megújulása alkalmából meghirdetett játékunk nyertesét.

Június 25-én szerkesztőségünkben köszönthettük a HáziPatika.com 2. születésnapja és az oldal megújulása alkalmából meghirdetett játékunk nyertesét, Kun Lászlónét és három gyermeke közül kettőt, akik azért jöttek, hogy együtt cipeljék haza a főnyereményt.

-Mióta ismeri oldalunkat? ­ kérdeztük boldog nyertesünket.

-Ó, már régóta, több mint két éve, és nagyon szeretem, ezért rendszeresen szoktam nézni. A családból főleg én nézegetem, de ha valami érdekeset találok, odahívom a többieket is, hogy olvassák el. Az oldalt nézegetve fedeztem fel a játékot is, ami nem volt nehéz, hiszen nagyjából ismertem már az új oldalt is, de volt, aminek utánanéztem.

-A régi vagy az új oldal tetszik jobban?

-Természetesen az új, sokkal jobb, mert könnyebben meg lehet rajta találni, amit keresek. Gyakorlatilag minden egészségügyi téma érdekel, figyelem a fogyókúrát, a gyógyszerek oldalát is szoktam nézni, az is hasznos, de a boltot is. Szinte nem volt semmi, amit kerestem és nem találtam róla legalább valamit.

-Nyertek már valaha?

-Nem még soha semmit, most is alig akartuk elhinni. Nagy volt az öröm, hiszen nincs otthon hi-fi berendezésünk. Mindhárom gyerek nagyon örül, de hogy igazságos legyen, a nappaliban lesz a helye a Hi-fi-toronynak, így mindenki élvezheti.

Külön öröm, hogy tudhatjuk, a fődíj jó helyre, olyan családba kerülhetett, ahol sokan használhatják majd, és nem egy lesz a sok magnó és CD-játszó között.

Természetesen nemcsak a fődíj nyertesei voltak boldogok. Jó érzés volt megválaszolni a többiek e-mailjét és telefonját is, akik nem merték készpénznek venni az e-mail tartalmát, amelyben nyereményükről értesítettük őket.

Minden nyertesünknek azt kívánjuk, hogy használják és viseljék egészséggel, amit hazavihettek! Játsszanak velünk legközelebb is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.