„Ha közelebb mész, nem is olyan ijesztő”

Véradásra biztatnak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tervezőgrafika szakos hallgatói: az általuk tervezett tematikus plakátok jövő keddig megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Évente nagyjából 390 ezer véradásra lenne szükség a hazai egészségügyi intézményeknek, ami napi 1600-1800 véradást jelent. A véradásra alkalmas lakosság csupán 4 százaléka rendszeres véradó, holott minden 18 és 65 év közötti, egészséges személy, akinek a testsúlya eléri az 50 kilót, szerepet vállalhat a stabil vérkészlet biztosításában. Minden egység levett vérből akár három élet is megmenthető.

véradás
Naponta mintegy 1600-1800 véradóra lenne szükség az országban. Fotó: Getty Images

Merjünk segíteni!

A Médiaunió Alapítvány „Mentés másként – Merj segíteni!” című kampányának célja, hogy változást érjen el az emberek hozzáállásában, hogy tudjanak és merjenek elsősegélyt nyújtani, emellett minél többen váljanak rendszeres véradókká. A kampány keretében az alapítvány – együttműködve a Magyar Bankszövetséggel – plakáttervező pályázatot hirdetett. A zártkörű pályázaton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tervezőgrafika szakjának tíz hallgatója vett részt, akik két kategóriában nyújthatták be egyedi plakátterveiket.

Közelebb hozzák hozzánk a véradást

Az elkészült munkák célja közelebb hozni a véradás fontosságát a fiatalokhoz és idősebbekhez egyaránt. A pályázat nyolc főből álló zsűrije két fődíjas és két különdíjas alkotást választott ki. A győztes munkák alkotói Torma Sára és Oláh Zsuzsa, a különdíjasok Lamm Lenke és Sáránszky Bence.

A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében november 24. és 29 között térítésmentesen látogatható a fiatal tervezők alkotásaiból és klasszikus, régebbi plakátokból álló pop-up kiállítás. Ezt követően a plakátokat edukációs és figyelemfelhívó célra használják fel. A pályázat győztes munkái emellett megtekinthetők a Médiaunió Alapítvány honlapján is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!