Félrenyelt reggeli közben, majd összeesett

Majdnem végzetes volt a reggeli annak az idős asszonynak, aki félrenyelt és egy ideig nem is lélegzett. Szerencsére a férje ott volt mellette, hogy megmentse őt.

„Múlt héten egy idős asszony félrenyelt reggeli közben, köhögni kezdett, majd összeesett Heves vármegyei otthonában” – kezdte Facebook-posztját az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a nő mellett szerencsére ott volt a férje, aki azonnal hívta a mentőket.

mentőautó, rohamkocsi
Majdnem végzetes volt a reggeli annak az idős asszonynak, aki félrenyelt és egy ideig nem is lélegzett. Fotó: Országos Mentőszolgálat / Facebook

Leállt a légzése

A rémült férfi a mentésirányító utasításai szerint megvizsgálta felesége életjeleit. Így derült ki, hogy a nő ekkor már nem lélegzett. 

A rutinos mentésirányító azonnal riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bátor bejelentőt, aki pontosan követte az utasításokat – olvasható a posztban.

Gyorsan kiértek a mentők

A mentők perceken belül kiértek a helyszínre, és emelt szinten folytatták az életmentést. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek, így a nőt stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Fuldoklás: mit tehetsz, ha félrenyelt a gyerek?
Ha a légutakat idegen test – például egy falat étel – zárja el, akkor természetes reflexként köhögni kezdünk. Ez azonban nem mindig elég ahhoz, hogy a légutak ismét szabaddá váljanak. Mutatjuk, mit kell tenned, ha gyermeked segítségre szorul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!