Ezekben a munkakörökben szűnhet meg a kötelező orvosi vizsgálat

Egy új törvénytervezet módosítana a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok rendszerén. Mutatjuk, milyen változásokat hozhat ez.

Kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján egy 86 paragrafusból álló salátatörvény, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be – szúrta ki a Telex. A lap cikke szerint a törvénymódosítási csomag apróbb pontosítások mellett néhány jelentősebb változtatást is eszközölne, egyszerűsítve az emberek és vállalkozások ügyintézését, adminisztrációját. Ezek közé tartozik, hogy a kormány megszüntetné a munkaköri alkalmasság vizsgálatánál a kötelező orvosi vizsgálatot – legalábbis részben.

munkahelyi orvosi vizsgálat, foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálat, munkavállaló, üzemorvos
Megszűnhet az egységesen kötelező foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálat. Fotó: Getty Images

Mint azt a Telex írja, a kormány jogszabályban továbbra is meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amelyeknél megmarad a kötelező orvosi vizsgálat, illetve a munkáltató is dönthet úgy, hogy saját hatáskörében ezt előírja. A közalkalmazottak esetében az ágazatért felelős miniszter határozza majd meg, milyen munkaköröknél szükséges az orvosi vizsgálat.

„Szó sincs arról, hogy a foglalkozás-egészségügyi ellátás generálisan megszűnne, sokkal inkább egy felülvizsgálatról van szó, mely bizonyos munkakörökben egy picit liberálisabban kezelné az orvosi vizsgálatoknak a rendjét” – ezt már Békássy Szabolcs a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke mondta el az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette, olyan munkakörökben szűnne meg a kötelező vizsgálat, amelyek nem járnak sem fizikai, sem pszichés megterheléssel. Békássy szerint minden más munkakörben meg kell tartani a munkaköri alkalmassági vizsgálatokat, amit egyébként európai uniós keretszabályok is előírnak.

Szintén az InfoRádió megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium azt a választ írta, hogy a javaslat a magyar vállalkozások bürokratikus terheit hivatott csökkenteni. „Fontos kiemelni, hogy a munkáltatók továbbra is dönthetnek úgy, hogy a munkavállalóik foglalkoztatását orvosi vizsgálat előzze meg, ha az a munkakör esetében jogszabály alapján nem lesz kötelező. Mindez szélesíti a vállalkozások mozgásterét, hiszen jelentősen bővül azoknak a munkáltatóknak a köre, amelyek az egészségügyi vizsgálatok igénybe vétele tekintetében maguk dönthetnek, ismerve a munkavégzés körülményeit és feltételeit. A részletszabályozás megalkotása jelenleg is folyamatban van” – közölte a minisztérium.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!