Ez az app megmondja, hol találsz defibrillátort

Nemzetközi sikert ért el a mentők applikációja. Az okostelefonos alkalmazással nem csupán segítséget hívhatsz, hanem azt is megnézheted, hol találhatók a közeledben kihelyezett defibrillátorok. Az app ingyenes – mutatjuk, hol töltheted le!

A napokban rendezték meg Ljubljanában az Európai Sürgősségi Telefonszám Szövetség (EENA) új technológiákat bemutató, éves konferenciáját. Az eseményen – több mint 800 résztvevő előtt – mutatta be a magyar Országos Mentőszolgálat főigazgatója az ÉletMentő applikációt – osztották meg a hírt a mentőszolgálat Facebook-oldalán.

mentőszolgálat

A fotó forrása: Facebook, Országos Mentőszolgálat

Ez az alkalmazás szó szerint életmentő

Az osztrák, a cseh, a szlovák és a magyar mentőszolgálat digitális együttműködéseként létrejött alkalmazást az említett négy országban már több mint négymillióan töltötték le az elmúlt három évben. Naponta több ezer alkalommal használják.

Az app-on keresztül a felhasználók egyébként nem csupán mentőt hívhatnak, hanem bővíthetik egészségügyi ismereteiket. Emellett megnézhetik a térképen, hol van a hozzájuk legközelebbi kihelyezett defibrillátor.

A mentők applikációja ingyenesen letöltető – iOS-re itt, Androidra pedig itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!