Ennyivel drágulhat jövőre a közös költség

A pénzromlást és a költségnövekedést a fogyasztók, a társasházak esetében pedig a lakók fizetik meg: akár 40 százalékkal emelkedhet jövőre a közös költség.

Megemelkedtek a költségek az infláció és a katás adózás átalakítása miatt, ráadásul a forint árfolyamváltozása is befolyásolja a társasházak kiadásait. A pénzromlást és a költségnövekedést a fogyasztók, a társasházak esetében pedig a lakók fizeti meg. Ennek következtében 40 százalékkal emelkedhet jövőre a közös költség – számol be Híradójában az RTL Klub.

Molnár Sándor, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének főtitkára a műsorban elmondta: nehéz helyzetbe kerültek a társasházak és a társasházkezelők, akiknek jövőre minden bizonnyal jelentősen meg kellene emelniük a közös költségeket a rezsi változása, az infláció és az elszálló karbantartási árak miatt.

közös költség, infláció, áremelkedés
Bajban a társasházak lakói. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

„A közös képviselők nagyon rossz mentális állapotban vannak, mert már csak velünk tudnak vitatkozni a lakók, a szolgáltatók ugyanis gyakorlatilag elérhetetlenek. Nekik, nekünk kellene megoldanunk azokat a problémákat, amelyek a rezsi változásából, az árak folyamatos emelkedéséből adódnak” – fogalmazott Molnár Sándor, aki kiemelte: a karbantartási, felújítási területen rendkívül megugrottak az árak, a szegmens díjszabásában még a forint árfolyamváltozásai is meglátszanak. Érzékletes példát is említett: egy lapostető szigetelése nagyjából kétszeresére drágult az elmúlt három évben.

A kata átalakítása is emelt az árakon

2023. május 31-ig meg kell tartani a közgyűléseket, ahol majd le kell vezetni ezeket a folyamatokat, a költségeket pedig bele kell tenni a költségvetésbe. Ez a közös költség 20-30, de akár 40 százalékos emelkedésével járhat – magyarázta a szakember.

Számos társasházkezelő adózott korábban a kata szabályai szerint, az új adózási forma nekik plusz költségeket jelent, amit értelemszerűen áthárítanak vagy már áthárítottak a lakókra.

„Tudok olyan közös képviselőről, aki rögtön a módosítás után árat emelt. Máshogyan nem jött volna ki. A legnagyobb probléma abból fakadt, hogy sok vállalkozás – például a takarítók esetében – jött létre kiegészítő tevékenységként. Például volt olyan, aki a szabadnapjain más munkát vállalt. Törvényesen a katát választotta, adót fizetett és emellett kedvezményes árat tudott adni. Ez a lehetőség megszűnt" – hangzott el a műsorban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!