Délutáni alvás munka közben? Ilyen hatása van

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte a délutáni sziesztázás. De vajon hogyan illeszthető ez bele egy aktívan dolgozó ember munkanapjaiba?

Rendszeres délutáni szunyókálással megóvhatjuk agyunk teljesítőképességét, valamint fokozhatjuk az általános egészségünket – állapította meg a University College London (UCL) és az Uruguay-i Állami Egyetem új tanulmánya, amelynek eredményeiről a BBC is beszámolt. A kutatók 35 ezer 40 és 69 év közötti személy adatait elemezték, és meglepő következtetésekre jutottak.

fiatal nő alszik laptoppal az ölében
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte a délutáni sziesztázás. Fotó: Getty Images

Késleltetheti az agy öregedését

Mint kiderült, a hetente többször is sziesztázó emberek agya több mint 15 köbcentiméterrel nagyobb, mint azoké, akik soha sem szoktak szundítani délutánonként.„Ez nagyjából 3-6 évvel késlelteti az agy öregedését” – nyilatkozta Victoria Garfield, a tanulmány vezető szerzője., hozzátéve, hogy az alacsonyabb agyi térfogat összefüggésbe hozható a magasabb kortizolszint és alvási apnoé nagyobb rizikójával.

Érdekesség
A techóriások – úgymint a Google, a Samsung és a Facebook – már be is szereztek alvásra is alkalmas kanapékat és napozóágyakat, hogy dolgozóik le tudjanak feküdni egy rövid pihenésre. Véleményük szerint ez segítheti a produktivitás fokozását.

Javíthatja a mentális teljesítményt

A tudósok szerint egy 5-15 perces rövid szundikálás akár azonnal javíthatja a mentális teljesítményt – nem véletlen, hogy a csecsemők kognitív fejlődéséhez és az új dolgok elsajátításához elengedhetetlenek a rövidebb, délutáni alvások is. Úgy tűnik azonban, hogy a felnőtteknél is komoly előnyök származhatnak a rendszeres sziesztázásból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!