A legtöbb szennyezőanyag, különösen, amelyek nyilvánvalóan megmérgezik, megbetegítik az embereket, nem a természetben keletkeznek. Nem így az azbeszt , amely egy természetes ásvány. Pontosabban az azbeszt nem egyfajta ásványi anyag, hanem szilikát ásványok egész csoportja, amelyekben közös, hogy azonos módon rostos szerkezetűek. Gazdasági hasznosításában a "fehér azbeszt" (krizotil) vitte a prímet, de kisebb mennyiségben feldolgozták és alkalmazták az emberi szervezetre legveszélyesebb "kék azbesztet" (krokidolit) és a "barna azbesztet" (amozit) is.
Az azbeszt hasznosításának több ezer éves története van. Már az ókori egyiptomiak azbesztruhában temették el a fáraóikat, hogy az örökkévalóságig hordhassák, és azbesztruhában temetkeztek a középkori királyok és hadurak is, hiszen ez a szövet nem bomlik le . Az ókori római arisztokraták háztartásában gyakori volt az azbeszt asztalterítő és szalvéta, amelyeket egyszerűen csak tűzbe dobtak, hogy megtisztítsák.
De az ókori kultúrák is ismerték már a veszélyeit. A római történetíró, idősebb Plinius például dokumentálta az azbesztet bányászó és feldolgozó rabszolgák tüdőbetegségeit, sőt még azt is, hogy megpróbáltak primitív légzőkészülékeket fabrikálni, hogy védekezhessenek a betegség ellen. Az azbeszt fénykorát a 20. században érte el, ahol mindenféle építési és szigetelőanyagot gyártottak belőle. A tetőfedéstől a hadihajók tűzálló szigeteléséig minden készült belőle. Sajnálatos módon a lakóházakat és munkahelyeket is széles körben szigetelték ezzel az anyaggal, ami mind a mai napig sok ezer embert betegít meg. Az azbeszt eltávolítását a veszélyessége miatt mindenképpen szakemberre kell bízni.
