Áttörő eredményeket értek el Alzheimer-kór kutatásában

Ígéretes eredményei vannak egy egereken kipróbált kísérleti vakcinának, amelynek célja az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítása vagy megelőzése.

Az Alzheimer-kór lehetséges kezelését tűzte ki célul egy japán kutatócsoport. Vizsgálataik során a génmódosított egerek agyában a kísérleti vakcina beadását követően kevesebb amiloid plakk halmozódott fel, ami felelős a betegség kialakulásáért – számol be a kutatás friss eredményeiről a Science Alert.

Alzheimer-kór, demencia, kutatás, agykutatás, agy
Világszerte kutatják az Alzheimer-kór kezelési lehetőségeit. Fotó: Getty Images

A beoltott egerek úgy viselkedtek, mint egészséges társaik

A vakcinát olyan egereken tesztelték, amelyeket genetikailag úgy alakítottak át, hogy amiloid plakkok halmozódjanak fel bennük, és Alzheimer-kórhoz hasonló tüneteket mutassanak. A kísérlet során két és négy hónapos korukban placebót, vagy vakcinát kaptak az állatok. A kutatók ezután hat hónapos korukban tesztelték a viselkedésüket. Az eredmények azt mutatták, hogy a beoltott egerek jelentős javulást mutattak a viselkedési teszteken: jobban érzékelték a környezetüket, és úgy viselkedtek, mint egészséges társaik. Ami különösen jó hír, hogy az agyukban több gyulladási biomarker is csökkent – mondta el a kutatócsoport vezetője, Chieh-Lun Hsiao. A beoltott egereknél ráadásul jelentősen csökkent az amiloid plakkok felhalmozódása is az agykéregben. Ez az agy egy olyan régiója, amely a nyelvi feldolgozáshoz és a problémamegoldáshoz kapcsolódik.

Nem ez az első kísérlet az Alzheimer-kór elleni vakcina előállítására, vannak más potenciális vakcinák is, amelyeket jelenleg embereken tesztelnek. Korábban írtunk arról, hogy szakértők szerint új korszak köszönthet be az Alzheimer-kór kezelésében, miután egy gyógyszerjelölt hatóanyag klinikai tesztjei rendkívül biztató eredményeket hoztak.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!