Átlépett egy vészjósló határt a földi hőmérséklet

A közelmúltban két napon is több mint 2 fokkal haladta meg a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szintet, a mérések kezdete óta először. A szakértő szerint ez egy fontos jelzés az emberiség számára.

A Európai Unió Kopernikusz Földmegfigyelési Programja szerint november 17-én 2,07, majd november 18-án 2,08 Celsius-fokkal volt magasabb a földi átlaghőmérséklet az iparosodás előtti átlagnál. A 2015-ben született párizsi éghajlatvédelmi egyezmény értelmében az emberiség arra törekszik, hogy az évszázad végére a globális átlaghőmérséklet emelkedése lehetőleg 1,5, de legfeljebb 2 fok alatt maradjon az 1850 és 1900 feljegyzett átlaghoz viszonyítva. De mit is jelent mindennek tükrében a két közelmúltbeli kiugró adat?

Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, a 2 fokos határ átlépése kétségtelenül rossz hír mind az emberiségre, mind általában az élővilágra nézve. Fontos azonban, hogy a párizsi klímaegyezmény egy hosszú távú törekvés, így egy-egy átmeneti periódus önmagában még nem meghatározó. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) egy 20 éves csúszóátlag alapján méri a globális felmelegedés mértékét, azaz hogy egy két évtizeden keresztül tartó időszakban miként alakul az átlaghőmérséklet. Ennek alapján jelenleg 1,2-1,3 fok körüli hőmérséklet-emelkedést lehet kimutatni az iparosodás előtti szinthez képest.

A szakember szerint ez azt jelenti, hogy még nem tragikus a helyzet, de ez az 1,2-1,3 fok is „nagyon rossz”. Már ennek az emelkedésnek is olyan következményeit tapasztalhattuk meg, mint például az itthon és világszerte tapasztalt aszályok, amelyek miatt a hazai kukoricatermés háromnegyede és a búzatermés negyede elveszett. Idén több hőmérsékleti rekord is megdőlt, és 2023 várhatóan a legmelegebb év lesz, amelyet valaha feljegyeztek.

A Meteorológiai Világszervezet idei előrejelzése szerint 66 százalék esély mutatkozik arra, hogy 2027-ig átlépjük az 1,5 fokos globális felmelegedési küszöböt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon szakadozik. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok is lehet. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!