Átadták a debreceni gyermeksürgősségi központot

Új gyermeksürgősségi központot adták át Debrecenben.

Hétfőn átadták a Debreceni Egyetem (DE) új gyermeksürgősségi központjának épületét a klinika nagyerdei campusán. Szabó Zoltán, a klinikai központ elnöke azt mondta, a beruházás hárommilliárd forint pályázati és 550 millió forint saját forrásból valósult meg.    

Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint a beruházások eredményeként Debrecen mellett Budapesten, Győrben, Szegeden és Pécsen jött létre gyermeksürgősségi centrum, ezzel úgynevezett 3-as progresszivitási szintű centrumhálózat alakult ki Magyarországon.    

gyermeksürgősségi központ Debreceni Egyetem
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Kossa György, a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke mérföldkőnek nevezte a beruházást, Balla György akadémikus pedig azt mondta, Debrecen, ahol húsz éve alakult meg az első ilyen jellegű ellátóosztály, a magyar gyermeksürgősségi ellátás egyik zászlóshajója.    

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a gyermekek biztonságát nevezte a legfontosabbnak, ami a gyermekek egészségével kezdődik. Az új központ a debreceni és környékbeli gyerekek biztonságát és egészségét szavatolja.    

Szabó Tamás, a debreceni gyermekklinika igazgatója elmondta, a több mint 2200 négyzetméteres területen egyebek mellett 33 ágy, ambuláns rendelő, két műtő, önálló képalkotó-diagnosztikai centrum áll rendelkezésre.    

Az új debreceni gyermeksürgősségi centrum az év második felétől fogad betegeket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.