A "vízilógének" is szerepet játszhatnak az elhízásban

A világon 2016-ban már 650 millió 18 évesnél idősebb ember volt elhízott, a túlsúlyosok száma pedig megközelítette a kétmilliárdot. A tudósok felfedezték, hogy a Hippo jelátviteli útvonalat irányító gének egy bizonyos sora közvetlen szerepet játszhat a súlygyarapodásban.

Az elhízás komoly probléma, és jelentős kockázati tényezőt jelent a cukorbetegség, illetve a szív- és érrendszeri betegségek, köztük néhány halálosan veszélyes kórállapot kialakulásának szempontjából. Ráadásul a COVID-19 okozta megbetegedések is összefüggést mutatnak a testsúly és a betegség lefolyása között: a túlsúlyos és elhízott betegeknél nagyobb valószínűséggel fordulnak elő szövődmények. Az elhízás kezelésében néhány gyógyszer már most is ígéretesnek bizonyult, de vannak olyan új kutatások, amelyek más, hatásos megközelítést alkalmaznak.

hippo jelátviteli út
Hippo jelátviteli útvonalon lévő génekkel megfékezhető az elhízás. Fotó: Getty Images

A Cambridge-i Egyetem kutatói gyümölcslegyeken tanulmányozták a genetika szerepét abban, ahogy a szervezet kezeli és "tárolja" a testsúlyt - írta összefoglalójában a Phys.org . A tudósok a kísérletek során egyszerre többféle gént is szűrhettek. A legyek úgy viselkednek, mint az emberek, ha a testsúlyról és az egészségről van szó. Híznak és szívproblémák alakulnak ki náluk, ha magas zsírtartalmú vagy cukortartalmú étrendet követnek. A gyümölcslegyek testsúlyát kezelő géneknek az emberben is vannak megfelelői. Itt jön a képbe az úgynevezett Hippo szignalizációs útvonal .

Vannak-e elhízásgének?

A cambridge-i kutatók először emberekben kerestek elhízásgéneket, és a korai súlyos elhízásban szenvedő egyéneknél két génmásolatban találtak is apró genetikai változásokat. Az RNS-interferencia (RNAi) nevű technikával csökkentették az egyes gének aktivitását, hogy megnézzék, milyen hatással van ez a triglicerid szintre. Ez a legyek fő zsírraktározó molekulája.

Azt találták, hogy a triglicerid szint jelentősen megnőtt, amikor négy gén, köztük a dachsous nevű aktivitását csökkentették. Ez a gén a Hippo jelátviteli útvonal része az agyban. Ez az első alkalom, hogy egy tanulmány kapcsolatba hozta ezt az emberi elhízással.

A szerzők megállapították, hogy a jelátviteli útvonalon lévő kapcsolatok csökkentése szintén drámaian megváltoztatta a trigliceridszintet. A zsír jelentősen megnőtt, amikor a génaktivitás csökkenése az idegsejtekre korlátozódott, jelezve, hogy a központi idegrendszer irányítja a zsírlerakódásokat.

A kutatók az emberekben előforduló elhízást két másik Hippo-útvonal tag (a FAT4-et és a TAOK2-t kódoló gének) két ritka változatával is összefüggésbe hozták. A Hippo-gének bekapcsolása vagy működésük gyógyszeres fokozása ellentétes hatást válthat ki. Azaz csökkenthetik a zsírlerakódásokat, ami mérsékelheti az elhízás kialakulásának kockázatát.

Legyek segítenek eligazodni

"Az elhízott egyéneken végzett vizsgálatok alkalmasak olyan gének azonosítására, amelyek mutációja emberi elhízáshoz vezethet. Az ilyen jelölt gének és az elhízás közötti funkcionális kapcsolat megállapítása azonban kihívást jelent. A jelölt gének funkcióját a gyümölcslégyben tudtuk felmérni, és nemcsak négy új elhízásgént azonosítottunk, hanem egy ötödiket is megjósoltunk, amelynek ritka variánsait később elhízott egyénekben találtuk meg" - nyilatkozta Andrea Brand, a tanulmány társszerzője.

A trigliceridek (neutrális zsírok) a táplálkozás során bevitt zsírok legfőbb alkotóelemei, illetve a szervezet zsírraktárai is főként ezekből épülnek fel. Optimális esetben a vérben csak minimális mennyiségű triglicerid van jelen, ám az 1,7 mmol/l (150 mg/dl) fölötti érték már emelkedettnek számít.

Ez az első tanulmány, amely a Hippo-géneket az elhízással hozza összefüggésbe. A Hippo-útvonalat egybként - ami szabályozza a szervméretet az állatokban és az emberekben - gyakran vizsgálják, például a rákkutatók.

A mostani felfedezés olyan új terápiákhoz vezethet, amelyek hatással lehetnek a Hippo-útvonalra és az elhízás kezelésére. A Hippo név azonban (amely egy meglehetősen nagydarab állat, a víziló megnevezése angolul) csak véletlen egybeesés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Késő estétől kelet, északkelet felől megnövekszik a felhőzet, így keleten felhős idő valószínű és csepergő eső arrafelé nem kizárt. Másutt derült idő várható, de ezeken a tájakon foltokban pára, köd képződhet. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között várható, de a derült fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő, a felhősebb keleti tájakon pedig pár fokkal enyhébb lesz a hajnal. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!