A mentőket támogatta a legtöbb adózó

Idén is az Országos Mentőszolgálat Alapítványának ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát - írta szerdai számában a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjára feltöltött adatokat idézve.

Mire kell figyelmet fordítani, ha szükség esetén a mentőket hívjuk ?

Ebben az évben is a mentőket támogatta a legtöbb adózó. Az alapítványhoz érkező felajánlások összege azonban az elmúlt két évben csaknem megduplázódott: 2019-ben 121 millió forint támogatást kaptak a mentők, míg idén már 308 milliót. A Nemzeti tehetség program mellett idén több mint 28 ezer civil szervezet és 136 egyház részesült a személyi jövedelemadó egy százalékából. Összesen 1 millió 660 ezer magánszemélytől érkezett támogatás, a felajánlott összeg pedig a tavalyi 9,6 milliárd forintról 10,5 milliárdra emelkedett.

Idén is az Országos Mentőszolgálatot támogatták legtöbben adójuk 1 százalékával
Idén is az Országos Mentőszolgálatot támogatták legtöbben adójuk 1 százalékával. Fotó: OMSZ

A támogatási listán idén is a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány lett a második. A tíz legtámogatottabb civil szervezet között sincs változás, továbbra is a gyermekek testi, szellemi fejlődését elősegítő, valamint az állatvédelemmel foglalkozó alapítványok a legnépszerűbbek. A Bátor Tábor Alapítvány és a Bethesda Kórház Alapítvány is százmillió forint feletti összeget kapott. Az állatvédő egyesületek közül továbbra is a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány volt a legnépszerűbb 79, valamint a hortobágyi Madárkórház Alapítvány 77 millió forinttal.

Az egyházak a tavalyihoz képest idén egymilliárddal több, összesen 8,9 milliárd forint támogatásban részesültek 1,5 millió nyilatkozó jóvoltából. A legtöbb adományt a Magyar Katolikus Egyház kapta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!