Dübörög a hazai magánegészségügy

Az elmúlt öt év rendkívüli változást hozott a magánegészségügyi piacon, újabb és újabb befektetők látnak fantáziát ezen a területen - mondta Jászkuti Bertalan, a Heal Partners alapító ügyvezetője egy szakmai konferencián Budapesten.

Jelentős összegek a magánkórházak fejlesztésre

A Portfólió által rendezett Private Health Fórumon Jászkuti Bertalan azt mondta, míg évekkel korábban jellemzően a "lakásrendelők" és a járóbeteg-ellátás területén voltak jelen a magánszolgáltatók, addig mostanra nem egy intézmény vágott bele kórházi ellátás nyújtásba a magánegészségügy piacán.

Egyre többen választják a magánegészségügyi ellátást Magyarországon
Egyre többen választják a magánegészségügyi ellátást Magyarországon

Mitől függ a minőség az egészségügyben? Vásárláskor kétségkívül a legfontosabb szempont, hogy pénzünkért olyan terméket vagy szolgáltatást kapjunk, amely megfelel az elvárásainknak. Nincs ez másként akkor sem, ha magánorvosi ellátást veszünk igénybe , ugyanakkor az egészségügyben a minőség értelmezése már jóval összetettebb feladat, mint például egy új cipő vagy egy hajvágás esetén.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a befektetők jelentős összegeket áldoznak fejlesztésre a szektorban, sorra bővítik kapacitásukat . Úgy vélte, hogy állami szerepvállalásra is szükség van, hiszen az ágazatot szabályozni és a társadalombiztosításon keresztül finanszírozni kell, látni szükséges azonban - folytatta -, hogy a magánegészségügy már most is sokkal nagyobb mértékben veszi ki részét a teljes ellátórendszerből, mint korábban.

Az állami egészségügy alulfinanszírozott

Egy felmérést ismertetve elmondta, a tíz legnagyobb magánszereplő árbevétele (diagnosztikai ellátások nélkül) is jól mutatja a tendenciát, hiszen míg 2007-ben 6,3 milliárd forint volt az árbevételük, addig 2016-ban 21 milliárd, ami 14,5 százalékos bevételnövekedést jelent.

Szintén nőtt a kereslet a magánszektor ellátásai iránt: a Szinapszis piackutató felmérése szerint míg 2014-ben a budapesti lakosok 49, 2016-ra már 60 százaléka vett igénybe valamilyen egészségügyi szolgáltatást magánszereplőtől - mondta Jászkuti Bertalan.

Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont alapító-főigazgatója szerint az állami egészségügyi ellátás még mindig alulfinanszírozott, és hiába épültek új kórházak az országban, ha az ellátást áron alul fizeti meg a biztosító.

Egészségügy: mivel lehetünk elégedettek, ha fizetünk? Állandó dilemma az állami egészségügy és a magánegészségügyi szolgáltatók közti választás kérdése. Hiszen nemcsak az fontos, hogy mi alapján dönt a beteg, hanem az is, hogy mit vár el, ha már duplán fizet.

Az Országos Gerincgyógyászati Központot (OGK) is vezető gerincgyógyász úgy látja, hogy a társadalombiztosítás felől elmozdul a rendszer az adóalapú egészségügyi ellátás felé. Szerinte az egészségügyi ellátó és a közfinanszírozó kapcsolatának üzletinek kell lennie. Arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a szakember-elvándorlás folyamatos , és még ennél is nagyobb bajnak nevezte a szakemberképzés "felmorzsolódását".

Mint mondta, jelenleg a közfinanszírozott gerincgyógyászati műtétek 80 százalékát végző OGK-ban egyéves várólista van a tervezhető gerincműtétekre, de ha a várólisták ledolgozására adott kormányzati pluszforrást beépítenék a teljesítményvolumen-korlátba, tehát ha tudnának folyamatosan tervezni ezzel a forrással, akkor fél évre lehetne csökkenteni a várólistát. Javaslatai között szerepel, hogy valódi szektorsemlegességet kell alkalmazni a közfinanszírozásban, szükséges a pályázati rendszerek kiterjesztése a magánszereplőkre is, és az egészségügy szürke- és feketegazdaságának kifehérítése is fontos lenne.

Már egynapos műtétekért is a magánszektorhoz fordulunk Az elérhető statisztikák egyértelműen mutatják, hogy az elmúlt időszakban évről évre ütemesen nőtt azoknak a száma, akik Magyarországon magánegészségügyi ellátást vesznek igénybe - a tendencia pedig minden bizonnyal még jó ideig folytatódni fog.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.