A demencia, az Alzheimer-kór megbetegíti a házastársat is?

Egy szerdán közzétett tanulmány szerint azokban az éltes felnőttekben, akiknek házastársa demenciában szenved, átlagosan hatszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki a betegség, mint azokban az idősekben, akiknek partnerét nem érinti az állapot.

Ráadásul a Journal of the American Geriatrics Society szakfolyóiratban megjelent tanulmányból az is kiderül, hogy a veszély többszörösen nagyobb férfiak, mint nők esetében.

A demencia nem egy betegség, hanem egy tünetcsoportot takar, amelybe az emlékezetkiesés, ingerlékenység, hangulatingadozás és személyiségváltozások is beletartoznak. Ezeket bizonyos agyi rendellenességek, például az Alzheimer-kór okozhatja.

A demenciában szenvedő betegek ápolása rendkívül megterhelő lehet, különösen a házastárs számára, akit mély érzelmi kötelék fűz ahhoz a személyhez, akinek viselkedése hirtelen különössé, sőt akár bántóvá válik. A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a demenciás betegek ápolóiban magasabb az egészségügyi panaszok, többek között a depresszió kockázata, mint azokban az ápolókban, akik testileg korlátozott, de szellemileg ép beteget ápolnak.

Szeretne többet tudni a témában? Nézze meg az Alzheimer-korról szóló rovatunkat !

A Utah Állami Egyetemen Maria Norton vezetésével készített új tanulmány azonban elsőként vizsgálta a demencia kockázatát az ápolókban. A vizsgálatban összesen 2442 demenciában nem szenvedő 65 éven felüli ember (1221 házaspár) vett részt, akiket 12 éven keresztül figyeltek meg a tünetek megjelenésével kapcsolatban. A házaspárok közül 125 esetben mutatták ki az állapotot egyedül a férfiban, és 70 esetben csak a nőben. Ezen kívül 30 házaspár esetében mindkét fél érintett lett a betegségben.

A zavaró tényezők kizárásával a kezdeti tünetek kockázata a demenciában szenvedő házastárssal rendelkező személyekben közel 12-szeresére nőtt a férfiak, és 3,7-szeresére a nők esetében.

"Az Alzheimer-kórt és a demencia más formáit érintő jelentős közegészségügyi aggodalmat, valamint a népesség összetételének jövőbeni változását tekintve sürgősen folytatni kell a demencia okainak kutatását" - nyilatkozta Norton. "További kutatásokra lesz szükség annak meghatározására, hogy ezen összefüggés milyen arányban tulajdonítható az ápolóra nehezedő stressznek, illetve a közös környezetnek."

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?