A kórház udvarán szült az anya

Nem ért már be időben a szülészetre, így az óbudai Szent Margit Kórház udvarán hozta világra gyermekét.

A szülészeti osztály helyett a Szent Margit Kórház udvarán, a járdán fekve hozta világra gyermekét egy nő – számolt be az esteről a Magyar Hang. Az édesanya és gyermeke is jól van.

Az aszfalton hozta világra gyermekét

A lap információi szerint a család az agglomerációból indult, és jelezték is a kórháznak, hogy az asszony rövidesen szülni fog, ami miatt szeretnének minél hamarabb bejutni a szülészetre. A portán telefonon próbálták elérni az osztályt, de senki sem vette fel, a biztonsági őr így egy tolószéket tudott felajánlani. A nő azonban nem tudott már ülni sem, ezért úgy döntöttek, gyalog indulnak el a kórházblokk túloldalán lévő osztályhoz. A szülés azonban útközben beindult, így az épületbe már nem jutottak be, a nő a kórház udvarában, az aszfalton hozta világra a gyermekét.

szülés
A kórházba már nem jutott be a vajúdó nő. Fotónk illusztráció, forrás: getty Images

A kórház sajtóosztálya megerősítette a Magyar Hang értesülését. Közölték továbbá azt is, hogy az édesanya, illetve gyermeke is jó egészségnek örvend.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!