10 betegből 4 sérül az ellátás során

Az alap- vagy a járóbeteg-ellátásban tíz betegből négy sérül az ellátás során.

A betegbiztonság nagyon sok paraméterből áll. Különbözik a nagy centrumok, az alapellátás, de az országok között is - idézi az infostart.hu Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki a betegbiztonság világnapja alkalmából tartott konferencián beszélt. A rektor elismerte, hogy nem kívánt hibák a legmagasabb ellátási szinten is vannak, majd arra is emlékeztetett, hogy sok más szakmával ellentétben az egészségügyben egy kis hiba is végzetes lehet. Merkely úgy fogalmazott, hogy a betegbiztonság "népegészségügyi probléma".

A betegbiztonság "népegészségügyi probléma".
A betegbiztonság "népegészségügyi probléma". Fotó: iStock

"Az ellátás következményeként kialakult események - egészségkárosodás vagy életminőség-romlás - szerepelnek a tíz vezető halálok között" - ezt már Lám Judit, a SOTE-n működő egészségügyimenedzser-központ igazgatóhelyettese mondta el a konferencián. Mindehhez Belicza Éva, a központ betegbiztonsági tanszéki csoportjának vezetője hozzátette, hogy ezen esetek jó része, fele-kétharmada megelőzhető lenne, hiszen az adott eljárások, módszerek már ismertek.

Meghalt a beteg, de nem indult vizsgálat - korábbi cikkünkért kattintson !

Lám Judit szerint az ellátás közben kialakult problémák a diagnózisból, a nem megfelelő gyógyszerrendelésből és a nem megfelelő gyógyszeralkalmazásból származnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a Dunántúlon erőteljessé válik a felhőképződés, és a déli óráktól előbb északnyugaton, majd a középső országrészben is előfordulhat néhol zápor, zivatar. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, a Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között valószínű.Késő estére 17 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!