„Multivitaminos” gumicukrok: átverik a fogyasztókat?

A gumivitaminok nagy népszerűségnek örvendenek, különösen a gyerekek körében. Csakhogy nem feltétlenül teljesítik, amit ígérnek.

A „multivitaminos” gumicukrok döntő része valójában nem is az… – hívta fel Facebook-követői figyelmét az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Állításukat a Consumentenbond nevű holland fogyasztóvédelmi szervezet friss vizsgálatának eredményeire alapozták.

két kisfiú gumicukrokat néz
A gumivitaminok népszerűek, de nem feltétlenül teljesítik, amit ígérnek. Fotó: Getty Images

Komoly hiányosságokra derült fény

A szakértők 22 felnőtteknek és 27 gyerekeknek szánt multivitaminos gumicukor összetételét elemezték. Azt látták, hogy a vizsgált termékek a szükséges vitaminok és ásványi anyagok nagy részét valójában nem tartalmazzák.

A vizsgálat szerint egyik gumicukor vitamintartalma sem éri el a tabletta formájú termékekben található vitaminok mennyiségét, miközben ezek a cukorkák átlagosan 2,5-szer annyiba kerülnek” – emelték ki.

Sem vas, sem kalcium

A legtöbb „multivitaminosnak” hirdetett gumicukorból a 13 vitamin közül átlagosan 3-4, a 11 legfontosabb ásványi anyag közül pedig 10 hiányzik. Vasat vagy kalciumot például egyetlen gumivitaminban sem találtak.

A gyártók ezt egyébként azzal magyarázták, hogy egyes vitaminok és ásványi anyagok túlságosan elszíneznék vagy keserűvé tennék a gumivitaminokat. Ennek ellenére viszont továbbra is „teljes multivitamin” felirattal, vagy „vitaminok A-tól Z-ig” megjelöléssel hirdetik ezeket a gumicukrokat. A fogyasztóvédők szerint ez a vásárlók tudatos megtévesztése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra