A vegetáriánus étrend véd a szívbetegségek ellen?

Egy amerikai tanulmány szerint a szívbetegségek kialakulása, illetve a szívhalál kockázata egyharmaddal kevesebb a vegetáriánusok körében, mint azoknál, akik étrendjükben húst is fogyasztanak.

A magas vérnyomás és a magas koleszterinszint nagyban hozzájárul a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához, mely a fejlett országokban a vezető halálokok közé tartozik. A szakértők és orvosok éppen ezért hívják fel a figyelmet az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás fontosságára, valamint a dohányzás és a nagymértékű alkoholfogyasztás mellőzésére.

A legújabb kutatások szerint a fent említett problémák elkerülésében a vegetáriánus életmód is nagyban segíthet, hiszen ha valaki nem eszik húst, és így kevesebb telített zsír kerül a szervezetébe, a vérnyomása és a koleszterinszintje sincs olyan nagy kockázatnak kitéve. Persze a vegetarianizmus önmagában még nem elég arra, hogy megakadályozza a különböző szív- és érrendszeri betegségeket, de nagyban csökkenti azok kialakulásának kockázatát.

Vegetáriánus étrend

A kutatások szerint a vegetáriánusok körében azért alacsonyabb a szívbetegségek kialakulásának esélye, mert jóval kevesebb mennyiségű telített zsírt visznek be szervezetükbe, emellett sokkal több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztanak, amelyek szintén hozzájárulnak a szívbetegségek elkerüléséhez. Nézzünk most néhány alapanyagot, amit a vegetáriánusokhoz hasonlóan érdemes beépíteni étrendünkbe!

Tofu

Ásványi anyag- és rosttartalmának köszönhetően tisztán tartja az ereket és az artériákat.

Szójabab

Pozitívan befolyásolja a koleszterin- és trigliceridszintet.

Alacsony zsírtartalmú joghurt

A benne lévő alacsony telített zsírsavak miatt kedvezően befolyásolja a vérnyomást.

Árpa, lenmag, zabpehely

Jó hatással vannak a koleszterin- és trigliceridszintre, fogyasztásuk szabályozza a vércukorszintet illetve kedvezően hat a cukorbetegség tüneteire is.

Dió, mandula

A dió és a mandula jó hatással van a koleszterinszintre, ezáltal segítenek megelőzni a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.

Áfonya, cseresznye

Az áfonya és a cseresznye antioxidáns hatásuk miatt védik és tisztítják az ereket, valamint hozzájárulnak az egészséges szív működéséhez.

Zöldfűszerek

A friss fűszernövények remek szívbarát alapanyagok a konyhában. Védenek a szívbetegségek, a stroke, a magas vérnyomás és a magas koleszterinnel szemben. Ízesítsük mind gyakrabban friss fűszernövényekkel ételeinket!

Olívaolaj

Az extra szűz olívaolaj nagyon jó hatással vannak az erekre, tisztítja az artériákat, csökkenti a koleszterinszintet, antioxidáns hatásának köszönhetően pedig véd a daganatos megbetegedések ellen is.

Csilipaprika

A csili segít megelőzni az inzulinszint megemelkedését étkezés után, ezáltal szabályozza a vércukorszintet, és jó hatással van a túlsúly kialakulásának megakadályozásában is. A túlsúly szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat.

Amit még érdemes fogyasztani

Kávé

Napi 3-4 csésze kávé jó hatással van szívünk egészségére, de vigyázzunk vele! Ha vérnyomásunk magas, a koffein koffein negatívan is befolyásolhatja egészségünket.

Lazac és tonhal

A bennük lévő omega-3 zsírsavaknak köszönhetően védenek a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen, valamint megfelelő szinten tartják a koleszterin- és trigliceridszintet is.

Vörösbor

Szívprobléma esetén az alkohol nem éppen ajánlott, de a vörösbor, a benne lévő resveratrolnak köszönhetően jótékony hatással van szívünkre. Naponta csak 1-2 dl-t igyunk belőle.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra