Lefogyott, hogy jobban aludjon

A 32 éves Kayes Uddin már közel 190 kg-ot nyomott, és túlsúlya miatt alvási apnoe alakult ki nála, ezért, hogy éjszaka meg ne fulladjon, egy speciális maszkban alhatott csak.

Amint arról a londoni férfi beszámolt, a mélypontot az jelentette, amikor megállapították nála az alvási apnoét , és közölték vele, hogy éjszaka bármikor leállhat a légzése, mivel a torkában levő izmok és szövetek a túlsúlya miatt gátolják a levegő útját. Noha időnként bárkivel előfordulhat, hogy alvás közben egyszer-kétszer elakad a lélegzete, mr. Uddinnál egy éjszaka során ez akár nyolcvanszor is megtörtént, így nem csoda, ha alig mert elaludni attól való félelmében, hogy álmában megfullad. Az orvosok egy speciális maszk viselését javasolták számára, ami nem engedte elzáródni a légutakat, a férfi azonban végül elszánta magát, hogy új életet kezd, amihez házi orvosától kért segítséget.

alvási apnoe is megszűnt nála. A férfi drasztikusan átalakította az étrendjét, amihez az egész család csatlakozott, így a korábbi zsíros húsok helyett már csak szárnyasokat és halat fogyasztanak , az édességeket pedig gyümölcsre cserélték. Ma már a munkahelyére is gyalog jár, esténként pedig rendszeresen fut és élvezi, hogy újra képes játszani gyermekeivel, a 11 éves Fahimmal, a 9 éves Farhannal és a 3 éves Maishával. Az alvási apnoe az Egyesült Királyságban a középkorú férfiak nagyjából négy, a nőknek pedig nagyjából két százalékát érinti. Egyes esetekben életmódbeli változásokkal, például fogyással javítható a helyzet, súlyosabb esetben azonban légzőmaszk viselése szükséges. Ha nem kezelik megfelelő módon, az alvási apnoe magas vérnyomást , szívrohamot, stroke-ot vagy cukorbetegséget is okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.