Káposztaleves-diéta

Amíg túlsúlyos ember fog élni a földön, addig csodakúrák is akadnak majd, amelyek gyors és biztos fogyást ígérnek. Jönnek és mennek, de próbálkozók mindig akadnak majd. A káposztaleves-kúra az egyik nagy túlélő az ilyen diéták sorában.

Nincs fogyókúrázó, aki ha ugyan nem is próbálta ki, de legalább ne ismerné a "csodatévő" káposztaleves-diétát. Ma már instant leves formájában is kapható a fogyasztó leves. Mi magunk is megfőzhetjük, íme!

A titok nyitja: a káposzta

A diéta hívei szerint a káposzta úgynevezett "negatív kalóriás" élelmiszer, aminek több energia szükséges a megemésztéséhez, mint amennyit végeredményben kinyerhetünk belőle. Ezen kívül serkenti az emésztést és méregteleníti a szervezetet, ezért fogyókúrázóknak ideális. A recept szerint elkészített leves pedig ezt a folyamatot még fel is gyorsítja.

A káposztaleves receptje

Hozzávalók: 6 db nagy vöröshagyma, 1-2 kis konzerv paradicsompüré, 1 nagy fej káposzta apróra vágva, 2 db zöldpaprika, 2-3 zellergyökér vagy 6 zellerszár, 1 csomag levespor vagy 3-4 kocka , 4 db sárgarépa, petrezselyem, bazsalikom apróra vágva.

Elkészítése: A hozzávalókat közepes nagyságúra vágjuk, egy nagy fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Adhatunk hozzá worchester szószt is, majd forraljuk fel - ez kb. 10 percig tart. Majd csökkentve a lángot, 20-30 perc alatt lassú tűzön puhára főzzük.

A leves hatásai

Annyit ehetünk belőle, amennyit akarunk. A leves nem visz kalóriát a szervezetbe (zsírégető leves), tehát minél többet eszünk belőle, annál többet fogyunk. Bármikor ehetjük, amikor éhesek vagyunk.

Az étrendi javaslat

A káposztaleves-diéta ismeretlen szerzője tudományosnak vélt tanácsait is mellékeli a recepthez, amelytől az már egy komoly diéta képét kezdi ölteni. Lássuk, mik is ezek!

Első nap: csak a leves és gyümölcs a megengedett (kivéve a banánt).
Második nap: csak levest és zöldséget ehetünk (mennyiség nincs megadva) ez utóbbi lehet friss vagy konzerv, (kivéve a száraz babot, borsót és kukoricát.) Estére jutalom egy nagy főtt burgonya vajjal.
Harmadik nap: Ma annyit lehet enni a levesből és zöldségből, amennyit kívánunk. A krumpli tilos! Ha pontosan betartottuk a diétát, a harmadik nap végére már 2-3 kg a mínuszunk.
Negyedik nap: leves, 3 db banán, és lehetőleg fölözött tej. Sok vizet kell inni ezen a napon.
Ötödik nap: leves, 20 dkg főtt marhahús, 6 db friss paradicsom vagy egy nagy konzerv. Legalább 6-8 pohár víz.
Hatodik nap: 2-3 szelet roston sült, vagy főtt marhahús, zöldségféle, saláta és legalább egyszer a levesből is enni kell. A krumpli tilos!
Hetedik nap: leves, főtt barnarizs, zöldség és gyümölcslé, de nem édesített. Mindez korlátlan mennyiségben, de a levesből is muszáj legalább egyszer enni.

  • Ha pontosan betartjuk a diétát, és semmi mást nem eszünk, csak ami előírt, a harmadik nap végére 2-3 kg-ot lehet fogyni. A hetedik nap végére, ha nem csaltunk a diétával, akkor 5-9 kg lehet a mínusz.
  • Ha a súlycsökkenés több, mint 8 kg, legalább 2 nap szünetet kell tartani, mielőtt újra kezdjük a diétát.
  • Ezt a diétát olyan gyakran alkalmazhatjuk, amilyen gyakran csak akarjuk. Ha követjük az előírásokat, a hét nap alatt szervezetünk megtisztul a salakanyagoktól, és nagyon jól érezzük magunkat. Mivel a súlyunk csökken, teherbírásunk és energiánk növekszik.
  • Bár a kávé megengedett a diéta alatt, lehet, hogy néhány nap után úgy érezzük, nincsen szükség rá.
  • Az alaplevesből annyit lehet enni, amennyit csak akarunk. Minél többet eszünk, annál többet fogyunk.
  • A diéta folyamán alkohol fogyasztása szigorúan tilos! Legalább 24 órának kell eltelni a diéta befejezése és az alkohol fogyasztása között.
  • Határozottan nem szabad krumplit (kivéve, amikor ajánlott), cukrot, kenyeret, rántott ételt fogyasztani, alkoholt, szénsavas italt inni. Víz, cukortartalom nélküli gyümölcslé, citromlé, sovány tej, kefir iható.
  • Engedmények: a marhahús helyettesíthető hallal, egyszer a hét folyamán. Sült csirkével - bőr és zsír nélkül - szintén helyettesítő.
  • Figyelmeztetés: ha meghatározatlan ideig esszük, alultápláltságot okozhat. A hétnapos periódust be kell tartani. Néhány nap vagy hét szünet után újra lehet kezdeni a kúrát.

Mellette

Sajnos, semmi pozitívum nincs a diétában, amit fel lehetne hozni a védelmében.

Ellene

Minden tudományos alapot nélkülöző, de annak látszani akaró megtévesztő és kegyetlen fogyókúra. Kegyetlen, mert hamis illúzióval ösztökél a kipróbálásra, és kegyetlen azért is, mert a szervezetet nagyon megviseli. A káposzta bár nagyon hasznos növény, nincs csodatévő hatása, és a negatív kalóriák is csak a fantázia szüleményei. Egyoldalú, súlyosan tápanyaghiányos, nemcsak a vitaminokat és ásványi anyagokat tekintve is.

Akik kipróbálhatják...

Ha már mindenben csalódott, beleértve a táplálkozástudomány legújabb eredményeit is, próbát tehet ezzel az örökéletű áltudományos programmal is.

...és akik nem

Ebbe a körbe tartozik az emberiség körülbelül 99,9%-a. Akinek fontos az egészsége, és szervezetét sem akarja tönkretenni, valamint szeretne még életében bármikor jóízűen káposztát enni, az messze kerülje el a diétát!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.