Az omega-3 zsírsavak, amelyekből bőven van a tengeri halak húsában, az eddig feltételezettnél is jobban védenek a szív- és a keringési rendszer betegségei ellen. Az amerikai szívgyógyászok szövetsége ezért azt ajánlja, hogy hetente legalább kétszer fogyasszunk tengeri halat vagy halolajkivonatot, különösen akkor, ha már túljutottunk életünk delén. A legújabb kutatások szerint ezek az úgynevezett esszenciális zsírsavak igen fontos szerepet játszanak az agyműködésében is, és hiányuk magyarázatot adhat a pszichés betegségek, mindenekelőtt a depresszió járványszerű terjedésére.
Halat vagy halolaj kapszulát
Közhely, hogy őseink az afrikai szavannákon egészen másként éltek, mint mi. Például a bevásárlóközpontok autóval történő becserkészése helyett naponta sok órán át ehető növények és elejthető vadállatok után jártak, sőt futottak. Táplálékukban meghatározó szerepe volt az állati eredetű, manapság sokat kárhoztatott telített zsíroknak, és persze maguknak a vadállatoknak, amelyeknek húsát különösebb konyhatechnikai trükkök nélkül, nagyrészt nyersen fogyasztották. Mégsem kaptak szívbetegséget, sőt valószínűleg rákban is csak kevés ősember hunyt el. Ebben persze az is szerepet játszott, hogy nagyon rövid ideig éltek, nagyjából a mai emberszabású majmok 30 év körüli átlagos élettartama volt őseinkre is jellemző.
A szív- és keringési betegségek kialakulását emellett még két dolog akadályozta: az állandó, intenzív mozgás és a táplálékforrások szűkössége. A kövér oroszlán éppúgy elképzelhetetlen - hacsak nem az állatkertben - mint az elhízott ősember.
Az élelmiszeripar is felelős
Őseink táplálkozásában az első átalakulás akkor következett be, amikor körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt terjedni kezdett a földek megművelése, több gabonát ettek, és ezzel egy időben csökkent a vadhús és hal fogyasztása. Ez utóbbiak igen nagy mennyiségben tartalmaznak omega-3 zsírsavakat.
De az igazi nagy változás a múlt században ment végbe, hiszen csak a 20. század elejétől beszélhetünk nagy tömegek ellátására termelő élelmiszeriparról. A hosszabb eltarthatóság érdekében a konzervált élelmiszereket állati zsiradék helyett többnyire szója-, kukorica-, pálma-, illetve napraforgóolaj felhasználásával készítik. A boltok polcain található különféle élelmiszerekben ennek következtében nagyon sok omega-6 és egyre kevesebb omega-3 zsírsav van.
Az állati eredetű zsírok persze nem alaptalanul kerültek rossz hírbe, hiszen a mozgásszegény életmód mellett elfogyasztott oldalszalonnák valóban kóros koleszterinszinthez és elhízáshoz vezetnek.
Csakhogy mind a telített, mind a telítetlen zsírsavak között vannak olyanok, amelyek hiánya vagy nagyon alacsony bevitele bajokat okoz a szervezetünkben. A szakemberek szerint az elmúlt 100 évben a korábbi 50-50 százalékról 95-5-re változott az omega-6 - omega- 3 zsírsavak aránya a táplálkozásunkban. Ennek a pontos élettani következményeit még nem tárták fel teljes egészében, de kísérletek és nemzetközi összehasonlítások alapján bizonyosra vehető, hogy ereink állapotát, szívünk működését és az egész keringési rendszert károsan befolyásolja ez a változás.
Gyógyír a keringésnek
A keringési betegségek járványtanában és megelőzésében legnagyobb tapasztalattal rendelkező amerikai szívgyógyászok három évvel ezelőtt tették közzé az első olyan táplálkozási útmutatót, amelyben rendszeresen tengeri hal, illetve halolaj-kapszula fogyasztást javasoltak az omega-3 zsírsavak bevitele céljából. Az akkor ajánlott mennyiséget időközben megemelték, mert a legújabb vizsgálatok szerint ezek a zsírsavak jelentősen csökkentik a szívritmuszavar, a trombózis kockázatát, javítják az erek általános állapotát, csökkentik a vérnyomást és akadályozzák az erek falán a plakkok képződését.
A Journal of the American Heart Association-ban most közzétett beszámoló szerint a középkorú vagy idősebb férfiak és a klimax koron túli nők számára különösen fontos az omega-3 zsírsavak bevitele. Ezek forrása a makréla, a hering, a szardínia, a tonhal és a lazac, amelyből hetente legalább kétszer ajánlatos egy-egy adagot elfogyasztani. Ezen kívül a szójabab, a mogyoró, a dió is tartalmaz másfajta omega-3 zsírsavakat, de ezek egészségvédő hatása kevésbé jelentős.