Uborka és szőlőmagolaj a jobb látásért

Az uborka és a szőlőmagolaj értékes tápanyagok, testünket kívülről-belülről építik. Mindkettőt érdemes rendszeresen fogyasztani, hogy védjük szemünket, ha sokat ülünk a számítógép előtt.

Biztosan Önnel is előfordult már, hogy egy-egy nehezebb nap után fáradt, száraz szemekkel indult haza. Ha sokat ülünk a számítógép előtt, szemünket igencsak igénybe vesszük, melyet rövid távon fejfájás, hosszú távon pedig látásunk romlása jelezhet. Előbbit még csak-csak elviseljük, de utóbbi esetében érdemes időben lépnünk, ha nem akarjuk, hogy a helyzet tovább romoljon.

Persze nem feltétlenül kell rögtön szemüvegért nyúlni. Ha korábban látásunk jó volt, és a fenti tünetek elsősorban egy-egy nehezebb nap után jelentkeznek, akkor - az esetek többségében - szemünk fáradtságáról, kimerültségéről van szó, melyet alternatív módszerekkel könnyen kezelhetünk akár mi magunk is.

Uborkapakolás

Az uborkát régóta használják a fáradt szemek frissítésére. Vágjunk fel két szeletet, és tegyük lehunyt szemünkre. Tartsuk rajta addig, amíg át nem melegszik, vagy úgy nem érezzük, hogy már eleget volt rajta. Ezzel a módszerrel nem csak szemünket, de egész szervezetünket pihentetjük, igazán könnyű felüdülést jelent.

Szőlőmagolaj

A szőlőmagból nyert szőlőmagolaj igazi gyógyszerként funkcionálhat. Alkalmazhatjuk kívülről is bőrünkre, de szemünket elsősorban belülről építi. Tegyünk belőle salátákra, zöldséges ételekre, nemcsak ízletessé, de egészségessé is teszi étrendünket. A szőlőmagolajat önmagában is fogyaszthatjuk, reggelente igyunk meg belőle 1-1 kortyot. Íze a szőlőre , borra emlékeztet, igazán kellemes. Bioboltokban megvásárolható.

Szemtorna

Néhány könnyű gyakorlattal szemünket is megtornáztathatjuk egy nehéz nap után. Ha a szemgolyónkat keménynek érezzük, mindenképpen érdemes az alábbi könnyű feladatsort elvégezni:

  • mozgassuk szemünket fel-le, 40-50 alkalommal
  • ezután jobbra-balra forgassuk, 40-50 alkalommal
  • majd körözzünk vele először az egyik, majd a másik irányba, 40-50 alkalommal
  • ha mindezzel megvagyunk, szorítsuk a tenyerünket szemünkre, és tartsuk ott addig, amíg a legsötétebb fekete pontot meg nem látjuk

A gyakorlat után a szemünk érezhetően ellazul, és másnap is érezni fogjuk a szemtorna pozitív hatását. A tornát lefekvéskor, sötét szobában végezzük el, nehogy elszédüljünk közben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.