Ráncok ellen is jó a paradicsom

Paradicsomot enni igen egészséges, mert ebben a növényben fordul elő a legnagyobb mennyiségben a legfontosabb antioxidáns, a likopin, és sokféle vitamint, létfontosságú elemet is tartalmaz. Az amerikai kutatók összefoglaló tanulmányt írtak a paradicsomról, amely az American Journal of Lifestyle Medicine szakfolyóiratban jelent meg.

Az orvosok érdeklődését felkeltette, hogy a prosztatarák ritkábban fordul elő Ázsiában, és ennek okát keresve ausztrál és kínai kutatók úgy találták, hogy az ottani ételekből több likopin kerül a szervezetbe. A likopin és vegyi rokonai, a többi karotinoid vizsgálatok szerint véd a prosztatarák kifejlődése ellen. Minél több karotinoid volt a férfiak étrendjében, annál kisebb volt a rosszindulatú daganat kockázata: volt olyan megfigyelés, hogy ezek a növényi összetevők 82 százalékkal csökkentik a prosztatarák kifejlődésének esélyét.

Néhány éve ugyan egy másik vizsgálat ezt nem tudta megerősíteni, de a paradicsomevés kedvező hatását sok más megfigyelés leírta. Brill Burton Freeman és Kristin Reimers tanulmányukban száznál is több tudományos közlemény idézésével foglalják össze a paradicsom rendszeres és bőséges fogyasztásának előnyeit.

A rosszindulatú daganatok és az érelmeszesedés kifejlődésében az oxidációt előidéző szabad gyökök játszanak alapvető szerepet, amit az antioxidáns anyagok gátolnak. Az egyik legerősebb antioxidáns a likopin. A paradicsom különleges előnye, hogy míg a többi gyümölcsben, növényben lévő antioxidánsok az ételek elkészítése közben jórészt tönkre mennek, a paradicsom likopinje még jobban fölszívódóvá válik.

A daganatok megelőzése mellett azonban a bőrünkre is kedvezően hat a piros zöldség: néhány éve német kutatók azt találták, hogy azok a korosodó hölgyek, akiknek a bőre több likopint tartalmazott, azok kevésbé voltak ráncosak, mint karotinoidokban szegény bőrű társaik. Így tehát több okból is érdemes sok paradicsomot fogyasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!