Ha így esszük, egészségesebb a desszert

Érdekes megfigyelést tettek egy nemrég megjelent tanulmány szerzői: a desszertet nem kell feltétlenül kiiktatnunk az életünkből, sőt egy kis egészségtelennek mondott édesség az étkezések előtt fogyasztva akár jót is tehet.

A tudósok 134 fő - egyetemi dolgozók és végzős hallgatók - táplálkozását, illetve desszertválasztását figyelték meg ebédidőben az egyetemi menzán. Az alanyok négy napig az alábbi desszertlehetőségek közül választhattak:

  • egészséges finomság (friss gyümölcs) a főétel és a köret előtt,
  • citromos sajttorta, szintén a főétel és a köret előtt,
  • gyümölcs ebéd után,
  • sajttorta ebéd után.

Az eredmények összegzése után a kutatók azt látták, hogy a második opciót választó alanyok 70 százaléka választott egészségesebb, alacsonyabb kalóriatartalmú főételt és desszertet (sült hal és sült krumpli helyett csirke fajitast salátával). Ezzel szemben a gyümölcsöt választóknak csak körülbelül a harmada kérte az egészségesebb főételt és köretet.

Nem a desszert elhagyásán, hanem az időzítésen van a hangsúly
Nem a desszert elhagyásán, hanem az időzítésen van a hangsúly (Fotó: iStock)

A tudósok azt is kiszámolták, hogy a gyümölcsöt választó alanyoknál átlagosan 250 kalóriával kevesebbet vittek be ebédnél a szervezetükbe azok, akik a főfogás előtt elmajszolták szelet sajttortájukat.

Ha előre jön a csokitorta...

Ezt a jelenséget nemcsak a kampuszon figyelték meg, hanem - egy másik kutatás során - akkor is hasonlót tapasztaltak kutatók, amikor 160 főt kértek meg rá, hogy állítsanak össze egy internetes vacsorarendelést - természetesen nem kellett megrendelniük, a kutatók csak az ételválasztásaikra voltak kíváncsiak -, és tippeljék meg, hogy mennyit fogyasztanának el belőle.

Ételek, melyek helyettesítik a desszertet - részletek !

A szakértők azt tapasztalták, hogy akik egy "bűnös", cukros-csokis desszertet, konkrétan egy szelet csokitortát választottak, mielőtt megrendelték volna a vacsorájuk további részét, úgy tippelték, hogy körülbelül feleannyi kalóriát fognak elfogyasztani az esti étkezésnél, mint akik gyümölcssaláta után rendeltek.

Nemcsak kalóriában, hanem az ételválasztásban is látszik a különbség: a csokitortások közel 56 százaléka választotta a grillezett citromos csirkét a cordon bleu helyett. Ahogy sejteni lehet, a különbség nem volt ennyire számottevő, amikor az alanyoknak csak a rendelés végén kellett megadniuk, hogy milyen desszertet választanának.

A Time magazin által megkérdezett dietetikus szerint is jó ötlet, ha étrendünk része marad a desszert. De ő azt javasolta, hogy ne minden étkezésnél, sőt ne is mindennap együnk édességet. Ha viszont megkívánjuk, akkor ne tegyük tiltólistára - zsonglőrködjünk inkább ügyesen a kalóriákkal, és akkor gond nélkül belefér majd egy kis édes kényeztetés is az adott napba.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így a déli országrészben átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, miközben északnyugat felől egyre többfelé csökken. A front mentén elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet, majd késő délutántól veszít erejéből a légmozgás.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.