Ha gabonát eszünk, válasszuk a teljes értékűt!

Ringbe szálltak a harvardi egyetem kutatói a világszerte mértékadó Táplálkozási irányelvek amerikaiaknak alkotóival. Míg utóbbiak a gabonafogyasztás felét, addig előbbiek teljes egészét teljes értékű alapanyagokból javasolják elfogyasztani.

Hazánkban elsősorban a területen tapasztalt hiányos tudás okoz problémát: egy tavaly végzett felmérés szerint a magyar családanyák még alig ismerik a teljes értékű gabona fogalmát.

Új táplálkozási irányelv

Tekintve, hogy az Egyesült Államokban élő gyermekek egyharmada, a felnőttek kétharmada túlsúlyos (a Dietary Guidelines for Americans, 2010 tanulmány szerint), a Táplálkozási irányelvek amerikaiaknak hetedik kiadása még több figyelmet fordít az energiafelvétel csökkentésére és a fizikai aktivitás növelésére. A helyes táplálkozási szokások kialakításának megkönnyítésére az amerikai mezőgazdasági minisztérium ajánlásában immár nem az évtizedek óta használt táplálékpiramis szerepel, hanem egy új, bárki számára könnyen áttekinthető és megérthető szimbólum, a MyPlate.

A MyPlate ajánlása szerint étrendünk 30%-át zöldségek, 20%-át gyümölcsök, 30%-át gabonafélék és 20%-át fehérjeforrások kell, hogy alkossák. Az ajánlás kitér arra is, hogy a javasolt 30%-os gabonamennyiség legalább felének teljes értékűnek kell lennie. A Harvardi Közegészségügyi Egyetem tudósai azonban kétségbe vonják ezt az álláspontot.

Az új dietetikai ajánlás megjelenésekor komoly vita alakult ki a szakemberek között a gabonát illetően. A téma specialistái kétségkívül elismerik a MyPlate jelentőségét, a gabonafélék vonatkozásában azonban meglehetősen hiányosnak találják: míg a MyPlate ajánlása szerint az elfogyasztott gabonafélék felének kell teljes értékűnek lennie, addig a Harvardi Közegészségügyi Egyetem tudósai szerint az összes elfogyasztott gabonaféle esetében a teljes értékűt kell választani.

A hazai viszonyok

Miközben a nemzetközi szakemberek a teljes értékű gabona javasolt arányáról vitatkoznak, addig itthon a tavalyi Magvas gondolatok a reggeliről felmérés rávilágított arra, hogy bár az édesanyák 65%-a tudja, hogy valamilyen gabonaterméket (szerintük elsősorban kenyeret) tartalmaznia kell a reggelinek, mindössze 35%-uk tartja egészségesebb összetételűnek a teljes értékű gabonát a finomlisztnél. "Elgondolkodtató az is, hogy a felmérésben résztvevő édesanyák nem tudták pontosan megfogalmazni, hogy mitől válik egy gabona teljes értékűvé. 85%-uk ugyan tulajdonított valamilyen jelentést a kifejezésnek, többségüknek azonban csak sejtése volt arról, hogy a gabonaszem három részével állhat kapcsolatban a fogalom" - mondja Mihály Tekla, a Nestlé dietetikusa.

A gabonapelyheket tekintve ugyancsak a Magvas gondolatok a reggeliről felmérés válaszadóinak kétharmada emelte ki, hogy a háztartásában megtalálható valamilyen reggelizőpehely. Ez ideális forrása lehet a teljes értékű gabonafogyasztásnak, ennek ellenére a megkérdezettek 52%-a azt gondolta, hogy a pelyhekben a vitamintartalom a legértékesebb. S bár a válaszadók 64%-ának van valamilyen elképzelése a kiegyensúlyozott összetételű gabonapehelyről , ezt sokkal inkább márkához köti, mint például a teljes értékű gabona felhasználáshoz.

A Magvas gondolatok a reggeliről felmérés alapját a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által 2011 októberében Magyarországon végzett kérdőíves felmérés képezi. A kutatás 500 édesanya megkérdezésével készült, akik legfeljebb 4-14 éves gyermeket nevelnek. A felmérés támogatója a Nestlé Hungária Kft.

Forrás: Nestlé

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?