Ételek, melyek tele vannak koffeinnel

Mindenki tisztában van vele, hogy a kávézással koffeint viszünk a szervezetünkbe, amely ingerli az idegrendszerünket. Ez egy határig hasznos, de váratlanul sok lehet, ha a kávé mellett más koffeintartalmú élelmiszert, például csokoládét is fogyasztunk.

Magyarországon évente körülbelül hárommilliárd csésze kávé fogy az ineedcoffee.hu blog szerint. Más statisztikák arról szólnak, hogy a 15 évesnél idősebb lakosság 70 százaléka, azaz nyolcmillió ember kávézik. Van, aki kemény kávéfogyasztó, és van, aki csak hébe-hóba hörpint fel egy csészével. Így végül napi negyed csésze az átlagos fogyasztásunk, ami igazán nem sok.

kávé és csoki
Kávé és csokoládé. A koffein összességét kell számolni

A legnagyobb fogyasztók az északi országok lakói. A finnek, svédek és hollandok egy főre jutó átlagos kávéfogyasztása meghaladja a napi 2-3 csészét is. Ez tulajdonképpen nem sok, hiszen elfogy egy reggel a nap indítására, egy ebéd után az éberség fenntartása érdekében és még egy valamikor később a lankadó figyelem ellen vagy csak élvezetből. Mivel a kávé alapvetően jótékony hatású ital, fogyasztása kifejezetten hasznos az egészségmegőrzésben. Azonban ezzel is vissza lehet élni, a folyamatos túlzott koffeinfogyasztás pedig gyomorpanaszokat, álmatlanságot, magas vérnyomást, heves szívdobogást, idegességet, nyugtalanságot, szorongást és viselkedészavart okozhat. Ha valaki olyan felelőtlen, hogy 600 mg feletti mennyiséget visz be a szervezetébe, akkor eléri a koffeintúladagolás tartományát, és megjelennek a jellegzetes tünetek: a hányinger, a hasmenés és a szédülés. A várandós nők a koffeintúladagolással súlyosan kockáztatják a magzat egészségét.

koffein
Nem csak kávéval lehet túl sok koffeint fogyasztani

Ezért a napi maximum 300 mg-os koffeinhatárnál mindenképpen meg kell állni. Ez körülbelül 3 csésze presszókávénak felel meg. Ennyit mindenféle aggodalom nélkül rendszeresen el lehet fogyasztani. A terhes nőknél a koffein lebontása lelassul, így számukra a határ alacsonyabban van, maximum két presszókávénál, de a legjobb, ha a baba megszületéséig - és még egy kicsit utána is - kerülik a kávézást, hiszen a stimuláns bejut a magzat vérkeringésébe, ez a veszély pedig a szoptatás idején is fennáll.

A túladagolás tünete lehet az erős szívdobogás, a nehézlégzés, a remegés, a szívritmuszavar, az émelygés, de hányingert és szédülést is tapasztalhatunk. Ezek olyan esetekben is felbukkanhatnak, amikor mérsékelt koffeinfogyasztást (napi 200-300 mg) követően hirtelen megvonjuk a szervezettől a hatóanyagot. Részletek!

Egy átlagos csészére eső koffein mennyiségét csak megbecsülni tudják a szakemberek, hiszen az egyes főzetek között jelentős különbség lehet a felhasznált kávé, az elkészítési mód és egyéb tényezők miatt is. A robusta kávé például jóval magasabb koffeintartalmú, mint az arabica. Ráadásul nemcsak kávéval lehet bevinni koffeint a szervezetbe, hiszen ezt az alkaloidot több mint 60 növényfaj tartalmazza. Hétköznapi fogyasztás során találkozhatunk vele a kávén kívül a különféle teákban, a kólában, az energiaitalokban , a kakaóban és az étcsokoládéban is. Ezért ha megeszünk egy tábla étcsokit, akkor aznap három kávé már lehet, hogy több lesz a kelleténél.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra