Nem kell félnünk a szénhidrátoktól!

Tápanyagaink három nagy csoportja, a zsírok, fehérjék és szénhidrátok közül eddig hol egyiket, hol másikat kerülgettük, mert először nem akartunk elzsírosodni a zsírtól, azután elhízni a szénhidrátoktól...

A fehérjékkel is akadtak gondok, hogy vajon állati vagy növényi forrásból fedezzük-e a szükséges mennyiséget. A szénhidrátokról már-már mindenki elfogadta, hogy a legfőbb testsúly ellen elkövethető bűn a csoki- és sütievés. A fogyókúrázók igyekeztek elkerülni a szénhidrátokat, a tudatosan táplálkozók megpróbálták száműzni étrendjükből a finom ropogós kekszeket, híresen finom magyar kenyeret, lemondtak a csokiról. Azzal vigasztalták magukat, hogy úgy is rossz a fogaknak.

A tudomány álláspontja azonban a modern táplálkozástudomány eredményei ismeretében megváltozott: a szénhidrát alapvető tápanyagunk, és nagy hiba volna túlzott mértékű fogyasztásából adódó káros hatásait túlhangsúlyoznunk, miközben ezek valójában eltörpülnek hasznos voltuk mellett. E sokat vitatott tápanyagunk, az édességek és a csokoládé álltak annak a konferenciának a középpontjában, melyet a Magyar Táplálkozástudományi Társaság rendezett Budapesten 2001. augusztus 23-án "A szénhidrátok szerepe a táplálkozásban a modern táplálkozástudomány eredményei tükrében" címmel.

Az előadók közül Dr. Antal Magda és Dr. Barna Mária a WHO ajánlásával összhangban az egészséges táplálkozás új, az átlagember számára elfogadhatóbb, megvalósíthatóbb irányelveit fogalmazták meg:

Ha az egészséges táplálkozás jegyében eddig a tiltások és szabályok tömkelegével kellett megbirkóznunk, most fellélegezhetünk. Azért kell egészségesen táplálkoznunk, hogy testi erőnlétünk a lehető legjobb legyen, hogy táplálkozásunkkal ne ártsunk, hanem kedvezzünk szervezetünknek, akár úgy is, hogy megelőzünk számos betegséget. Mindazonáltal az evés nem pusztán tápanyagbevitel, hanem az egyik legfontosabb örömforrás, és a hivatalos irányelvek sem mellőzhetik az ésszerűséget.

Ennek jegyében az eddigi, szakembereknek szóló tápanyagbeviteli ajánlás helyett, mely azt eredményezte, hogy milligrammonként kellett kalória-, vitamin- és fehérjetartalmat számolnunk, a WHO és az EU-tagországok új, fogyasztóbarát, élelmiszerek fogyasztásán alapuló ajánlást dolgoznak ki, mely az eddigi tápanyagbeviteli ajánlást nem helyettesíti, hanem kiegészíti. Mitöbb, az egyes országok maguk is elkészítik ajánlásaikat, amelyben figyelembe veszik a helyi adottságokat is.

A magyarországi ajánlás megjelentetését 2002 közepére tervezik.

A táplálkozás nem attól egészséges, hogy megvonjuk magunktól azt, ami igazán ízlik. Akárhogy is, sokminden finom, ami zsíros. Gondoljunk csak a különböző sajtokra, a tejszínre, a sült krumplira. Kedvenceink másik részében, a tésztafélékben és édességekben pedig hemzsegnek a szénhidrátok. Ha mindkettőt megvonnánk magunktól, mi maradna az élvezetnek?

Immár ebben a táplálkozás szakemberei is egyetértenek és rehabilitálni kívánják az édességeket: mértéket tartva nyugodtan fogyaszthatók, mert szükségesek!

Bátorításul két tévhitet is igyekeztek eloszlatni a szakemberek. A Hollandiában készített CARMEN (Carbohydrate Ration Management in European National Diets, azaz A szénhidrátok arányának szabályozása az európai nemzeti étrendekben) tanulmányhoz többszáz kísérleti személy étrendjét alakították úgy, hogy alacsony zsírtartalmú és megemelt szénhidráttartalmú ételeket fogyasztottak. A valóságban is úgy van, hogy ha csökken a táplálék zsírtartalma, akkor energiaigényünket a megemelkedett szénhidrát-bevitellel elégítjük ki, míg a fehérjemennyiség viszonylag állandó.

A kísérlet tanúsága szerint a megemelt szénhidrátbevitel nem vezetett automatikusan súlytöbblethez, az alacsony zsírtartalmú diéta mellett mérsékelt testsúlycsökkenés érhető el.

Hosszú ideje nemcsak az elhízás, a fogszuvasodás főbűnösének is a cukrot tartották, pedig az édesség csak egy a fogzománcra káros savas környezetet kialakító táplálékfajták között, és nem is a legveszélyesebb. A hangsúlyt a helyes fluorid-tartalmú fogkrémekkel végzett fogápolásra kell fektetni.

Az új irányelvek a laikus, a tudományos kutatási eredmények értelmezésében kevésbé jártas, átlagos táplálkozóknak is átgondoltabbnak, természetesebbnek, a táplálkozás összefüggéseit jobban szem előtt tartónak tűnnek. Abban viszont nem változott a vélemény, hogy az elhízásért főként a mozgáshiány a felelős, tehát van mit tennünk...

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.