Az alsó vérnyomásérték ezért fontos

Egy új kutatásból kiderült, hogy a jövőbeli szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának és az emiatt bekövetkező halálozásnak a valószínűségét leginkább a szisztolés vérnyomásértékből lehet előre jelezni, és ez független az életkortól. Ám a fiataloknál a diasztolés érték is fontos lehet.

A szisztolés vérnyomásérték - ez a nagyobb érték - azt jelzi, hogy mennyire intenzíven pumpálja a szív a vért az artériákba. A diasztolés érték - az alacsonyabb érték - pedig azt jelzi, hogy mekkora nyomás nehezedik az artériákra, amikor a szív pihen két ütem között. Az utóbbi években a kardiológusok figyelme egyre inkább a szisztolés értékre irányult, amikor a keringési rendszer betegségeinek a kockázatát igyekeztek felmérni, az viszont továbbra is kérdéses maradt, hogy mennyire fontos a diasztolés érték - mondta dr. Michael Hecht Olsen, az Amerikai Szív Társaság Hypertension című folyóiratában megjelent tanulmány vezető szerzője.

Az 50 évesnél fiatalabbaknál a diasztolés érték nagyon fontos.
Az 50 évesnél fiatalabbaknál a diasztolés érték nagyon fontos. Fotó: Getty Images

Hogy minél pontosabb képet kapjanak a kutatók, 26 évre visszamenően tanulmányozták összesen 107 599, 19 és 97 év közötti személy adatait. A résztvevők az adatgyűjtés kezdetekor még nem voltak szívbetegek, ám a megfigyelési időszak végére többen azok lettek: a kutatásban ide sorolták a szívinfarktust, a stroke -ot és a szív- és érrendszeri esemény miatt bekövetkezett halált. A kutatásból az derült ki, hogy az 50 évesnél fiatalabbak számára a diasztolés érték "jelentős információértékkel rendelkezett a betegségprognózis szempontjából" - mutatott rá dr. Olsen. Ám az is kiderült a vizsgálat során, hogy a szisztolés érték "az életkortól, a nemtől és a többi szív- és érrendszeri kockázati tényezőtől függetlenül képes előre jelezni a kardiovaszkuláris betegségeket."

Ezért mondja az orvos, hogy a jókedv jó egészség - részletek itt .

"A kutatási eredményeink azt hangsúlyozzák, hogy a vérnyomásméréskor nemcsak a szisztolés, hanem a diasztolés érték is ugyanolyan fontos, és ez különösen igaz az 50 évnél fiatalabbakra" - húzta alá dr. Olsen, aki a Dél-dániai Egyetem kardiológus professzora. A tanulmányból az is kiderül, hogy az artériás vérnyomás középértéke bármely életkorban jól előre jelzi a szív- és érrendszeri betegségkockázatot és az emiatt bekövetkező halál valószínűségét. Az artériás vérnyomás középértéke az egy szívciklus alatt az artériákra gyakorolt nyomás átlagértéke, ezt pedig a szisztolés és a diasztolés érték alapján számolják ki.

Dr. Deepak L. Bhatt, aki nem vett részt a kutatásban, úgy értékelte a tanulmányt, hogy "ez egy jól elvégzett kutatás, amely azzal egészíti ki a korábbi eredményeket, hogy a diasztolés érték is fontos. A kutatásból az következik, hogy mind a betegeknek, mind az orvosoknak nemcsak a szisztolés, hanem a diasztolés értékekre is oda kell figyelniük" - így a szakember, aki a Brigham and Women's Kórház Intervenciós Kardiológiai Szolgálatának ügyvezető igazgatója, valamint a bostoni Harvard Orvosképző Intézet professzora.

"A magas vérnyomás rendkívül gyakori oka olyan keringési rendszeri komplikációknak, mint a stroke , a szívinfarktus és a vesebetegség. Különösen fontos, hogy a jövőbeli kutatások hozzásegítsenek ahhoz, hogy a magas vérnyomást könnyebben lehessen felismerni és kezelni" - mondta a professzor.

Nem csak az idősek betegsége

Az Amerikai Szív Társaság 2021. évi statisztikái szerint az Egyesült Államok felnőtt lakosságának csaknem a fele küzd magas vérnyomással. Az számít magas vérnyomásnak, ha a szisztolés érték magasabb 130 Hgmm-nél, a diasztolés pedig 80 Hgmm-nél. Ráadásul ez nem csak az idősek betegsége. A magas vérnyomás elég általános a fiatal felnőttek körében is, minden ötödik 19-39 évest érint az Egyesült Államok Járványügyi és Betegségmegelőzési Központjának adatai szerint .

Figyelemre méltó kutatási eredmény, hogy a fiatalok számára rendkívül fontos a diasztolés vérnyomásérték - mondta dr. Bhatt.

A magas vérnyomást gyakran nevezik "csendes gyilkosnak", mert tünetek nélkül rongálja a véredényeket, és ez súlyos következményekkel jár. Bár vannak gyógyszerek, amelyekkel kezelni lehet ezt a betegséget, a szakértők szerint a magas vérnyomás kialakulását meg lehet előzni a következőkkel: kiegyensúlyozott étkezés, alacsony nátriumbevitel, korlátozott alkoholfogyasztás, dohányzás mellőzése, rendszeres fizikai aktivitás, megfelelő stresszkezelési technikák alkalmazása és az egészséges testsúly fenntartása.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!