A fiúknál a serdüléssel spontán együtt jár az orgazmus-készség kialakulása. A lányoknál ilyen jelenség nem kíséri az első menzesz megjelenését. Az orgazmus-készségüket meg kell tanulniuk...

Kedves Olvasóim !

A fiúknál a serdüléssel spontán együtt jár az orgazmus-készség kialakulása. A lányoknál ilyen jelenség nem kíséri az első menzesz megjelenését. Az orgazmus-készségüket meg kell tanulniuk. Erre akár serdülésük előtt is képesek lehetnek, vagy csak a 30-as éveikben élik át az orgazmus valamilyen új formáját. A női orgazmus kiváltásának komplexebb feltételei és módjai vannak! A nevek megváltoztatásával közlöm egyik olvasónk levelét:

"Kedves Molnár Tamás!

Eddig úgy éreztem, teljes értékű szexuális életet élek férjemmel. Az előjátékban gyengédségével, simogatásával és szájával mindig 5-10 perc alatt eljuttatott a teljesen feloldó kielégülésig, ha a csiklómmal foglalkozott. Azonban 4 éves házasság után, valami egészen más élményt tapasztaltam meg! Csikló-orgazmusom után, ahogy legtöbbször szoktuk, férjem hátára feküdt, és lovagló ülésben kezdtük a közösülést. Rádőltem, majd hátrafeszítettem testemet. Ez igen izgató érzés volt számomra. Mivel én voltam felül, tudtam szabályozni a behatolás mélységét és a hímvessző feszítési irányát. Nem volt szükségem mély behatolásra! Inkább hátradőltem, és így találtam egy olyan helyzetet, ami nagyon jó volt! A hímvessző finoman mozgott nekifeszülve hüvelyem alsó részének. A csiklómat nem érte ingerlés, mégis percek alatt eljutottam az orgazmusig. Ez teljesen új érzés volt számomra! Serdülő korom óta miért nem jutottam ehhez az élményhez? Ezen kívül ebben a "lovagló" testhelyzetben férjem is jobban tudta kontrollálni magömlését. Hosszabb idő jutott számomra.

Sokat olvastam már a hüvelyi orgazmusról, de talán most, négy év után élhettem át először? Mi ennek a magyarázata? Ibolya "

Kedves Ibolya, kedves Olvasóim !

A nőknél az orgazmus készsége tanult folyamat. Önkielégítéses, petting, és szeretkezési tapasztalatok során alakul ki. Anatómiailag a csikló ingerelhetősége a legjobb, valószínű, hogy ezt tapasztalta meg legkorábban. A hüvely érzékenysége inkább csak annak alsó harmad részében jelentős. Sok nő el sem tud jutni kizárólagos hüvelyingerléssel az orgazmusig. Ha mégis eljutnak, akkor a szexológusok szerint ebben kitüntetett szerepe van az úgynevezett G-foltnak, mely a hüvely elölső-felső boltozatán van, kb. 6-10 cm-re a bejárattól. Izgalom hatására duzzadttá, recéssé válik. Nem csak súrlódásra, hanem nyomásra is fokozhatja a szexuális izgalmi szintet.

Feltételezem, hogy a leírt szeretkezési helyzetben partnerével Ibolya is ezt a pontot találhatta meg. Ez a szexuális kultúrájukat gazdagítja, változatosabbá teszi. Éljenek vele! Bármelyik fajta kielégülési mód egyenértékű, akár csikló- akár hüvelyi eredetű orgazmusról van szó.

A G-folt érzékenységének fokozására többféle módszer létezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.