Ezért legyen cserepes növény az asztalunkon

A munkahelyi asztalunkon elhelyezett cserepes növény nem csupán esztétikai szempontból bír nagy jelentőséggel, de a szervezetünk működésére is jótékony hatással lehet.

Japán kutatók tanulmánya szerint sokkal kevésbé stresszelünk a munkahelyünkön, ha a számítógép képernyőjéről felnézve egy olyan növényre esik a pillantásunk, amiről időnként gondoskodnunk is kell - írta a Daily Mail.

A Hyogo Egyetem kísérletében 63-an vettek részt, és azt az utasítást kapták, hogy amikor fáradtnak érzik magukat, hagyják abba a munkát, és tartsanak egy háromperces szünetet - de úgy, hogy közben nem állnak fel az asztaluktól. A vizsgálat két részre oszlott. Az első egy hétig tartott, ám ez alatt az idő alatt az alanyok asztalán nem volt növény. A második, négyhetes ciklus során már mindenki kapott egy bonsait, kaktuszt, fáskövirózsát, szakállbroméliát, mexikói bambuszpálmát vagy kokedamát (mohagömb). Az egyhetes szakaszban a résztvevők szimplán csak az asztalukat, az ott lévő tárgyakat szemlélték a háromperces szünetekben, míg a következő négy hétben a saját növényükkel foglalkoztak.

Egy növény a munkahelyi asztalon jó hatással lehet ránk
Egy növény a munkahelyi asztalon jó hatással lehet ránk. Fotó: iStock

Sokan észrevették a pozitív változást

A szorongás így hat a testünkre - cikkünkből kiderül, milyen, sokszor ijesztő tüneteket produkálhat. Részletek itt .

A szakemberek a vizsgálat előtt és után is megfigyelték az alanyok szívritmusát, illetve azt, hogy átlagosan mennyit szoronganak egy nap az irodában - így képet kaphattak arról, ki mennyire stresszes. A szívritmus "monitorozásához" a résztvevők megtanulták, hogyan mérjék meg a pulzusukat, amit minden háromperces szünet előtt és után meg kellett tenniük. 27 százalékuk azt vette észre, hogy a szívritmusuk csökkent a szünetet követően, amennyiben az növénygondozással telt, ha viszont nem volt növény az asztalon, mindössze 5 százalékuk tudott kedvező változásról beszámolni.

A szorongás szintjének méréséhez a résztvevők kétszer (a vizsgálat előtt és után) kitöltötték az úgynevezett State-Trait Anxiety Inventory tesztet, amelyben 20 állításról (például: "Túl sokat aggódok olyan dolgok miatt, amik valójában nem is lényegesek.") kellett eldönteniük, egy négypontos skálán mennyire értenek egyet velük. Minél több pontot ért el a kitöltő, annál többet szorongott a munkahelyén.

Kellemes érzéseket keltenek

Miután összevetették az adatokat, a kutatók megállapították, hogy az alanyok stressz-szintje jelentősen csökkent a többhetes növénygondozás után. Szerintük ennek az az oka, hogy a növények kiszakítják az embert a monoton, kilenctől ötig tartó munkavégzésből, és a természet testet-lelket feltöltő erejével hatnak tulajdonosukra. "Jelenleg nem sokan értik a növények stresszcsökkentő hatását, vagy éppen használják ki a munkahelyükön - ahol egyébként a legnagyobb szüksége lenne rá" - mutat rá Dr. Masahiro Toyoda, a tanulmány vezető szerzője, majd hozzáteszi: míg a telefon, a számítógép vagy más elektronikai eszközök nem terelik el a figyelmünket a munkahelyi dolgokról, a növények segítenek ebben.

"Olyan kellemes érzéseket keltenek bennünk, mint az életerő, a ragaszkodás, a szépség értékelése, így ha csak egy pár percre is, de más világba kerülünk általuk" - szögezi le Dr. Toyoda, aki szerint a munkáltató is profitálhat a növények pozitív hatásából. Az a beosztott ugyanis, aki kevésbé stresszes, sokkal produktívabb lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.