Önpusztító habzsolás
Lényege, hogy a beteg ismételten nagy mennyiségű táplálékot vesz magához, majd ezt a habzsolást önhánytatással, vagy hashajtók, vizelethajtók használatával, szigorú diétával vagy fizikai túlterheléssel próbálja ellensúlyozni.
Falási rohamok
A bulimia nervosa legfontosabb tünetei a túlevéses, falási rohamok, amelyek során a beteg rövid idő alatt nagy mennyiségű ételt fogyaszt el, amit az evés feletti kontroll elvesztésének élménye kísér. Emellett jellemző a testsúlycsökkentő módszerek fokozott és halmozott használata: önhánytatás, hashajtó, vízhajtó szedése, intenzív testedzés, koplalás. A falásrohamok hetente több alkalommal, legalább három hónapon keresztül jelentkeznek. A betegség a serdülőkor vége felé, illetve a fiatal felnőtt korban kezdődik, általában számos sikertelen fogyókúrát követően. A falási rohamok utáni önhánytatás, vízhajtás, hashajtás titokban történik. A betegeknek a falás után önkontroll-vesztési érzésük van, az események miatt bűntudatuk és szégyenérzésük alakul ki, ami önértékelésüket tovább rontja.
Az önértékelést túlzottan befolyásolja a test alakja, súlya. A hízás elkerülése, a fogyás központi, mindent meghatározó témává válik. Van, akinél hiányzik valamelyik tünet, vagy sokkal ritkábban fordul elő, mint heti két alkalom. (Aki nem hánytatja magát, fogyasztószereket kevésbé használ, de nagyon szenved az evési rohamaitól, és kövérsége súlyos csapást mér önértékelésére, az inkább túlevéses táplálkozási rendellenességben érintett.) Az önhánytatások következményeként kophat a fogzománc, a fültőmirigy megnagyobbodhat, a nyelőcső nyálkahártyája begyulladhat. A hányás és a hasmenés következménye lehet a vér káliumszintjének esése is, ami szívritmuszavart idézhet elő. A betegség felismerését megnehezíti, hogy a beteg szégyelli tüneteit, nem mer beszélni róla. Az utóbbi években sok ismert személyről kiderült, hogy ilyen problémája van, de még mindig sokan titkolják nehézségeiket, és így nem tudnak segítséget kérni és kapni.
Megfelelni a divatnak?
A bulimiát 1979-ben fogadták el, mint önálló, pszichoszomatikus betegséget. A betegség többnyire fiatal felnőtt korban jelentkezik, nagyobb arányban nőknél, általában a közép vagy felső társadalmi-gazdasági osztályhoz tartozók között. A szakértők a betegség kialakulását összefüggésbe hozzák azzal a mai kor szépségideáljával, azzal a divattal, amely a vékony, magas, manökenalkatú nőknek kedvez, és a kövérséget egyfajta szégyenbélyegnek tartja. A legveszélyeztetettebb egyetemista-főiskolás nők két százaléka érintett a bulimiában. A tüneteket aktivizálják, illetve súlyosbítják bizonyos élethelyzetek, szeretett személy, vagy munkahely elvesztése stb. Bár a bulimiások aktívan keresik a segítséget, mert nagyon szenvednek, "kulcstüneteik" sokáig fedve maradnak, miközben fogorvostól a nőgyógyászig, belgyógyásztól a pszichiáterig, nem ritkán egyszerre több szakemberhez is fordulnak. Az étkezési zavarok létrejöttében, kiváltódásában genetikai, biológiai, neurokémiai, pszichoszociális tényezőknek egyaránt szerepe lehet.
Figyelmeztető jelek
A bulimia gyanúja általában akkor merül fel, ha az illető túl sokat foglalkozik a testsúlyával, a testsúlya nagy ingadozásokat mutat, illetve ha nagy mennyiségű hashajtót használ. Megnehezíti a felismerését, hogy az érintettek többnyire normál testalkatúak, vagy csak kevés súlyfelesleg van rajtuk. Figyelmeztető jel lehet a savtól sérült fogzománc, a megnagyobbodott fültőmirigy, az ujjizületek feletti heges bőr, a vér csökkent káliumszintje. Biztossá azonban csak akkor válik a diagnózis, ha a beteg maga is beszámol habzsolási, önhánytatási szokásáról. A bulimia kezelése két irányból történhet: pszichoterápiás vagy gyógyszeres úton. Az étkezési rendellenességek szakértője által vezetett pszichoterápia igen hatékony lehet, ugyanígy hasznos lehet antidepresszáns szer alkalmazása is, még abban az esetben is, ha a beteg nem szenved depresszióban. Szakértők figyelmeztetnek, hogy ezek alkalmazását gyakran követheti visszaesés.
