A memória újraírásával gyógyítják a drogfüggőket

A korábban drogot használó, leszokott függőket védheti a visszaeséstől, ha manipulálják memóriájukat, újraírják emlékeiket - idézte kínai kutatók megállapítását a

Átlagosan 11 éve szokott le a szerről az a huszonkét heroinfüggő, akiket a Pekingi Egyetem kutatói bevontak a Science tudományos magazin legfrissebb számában ismertetett tanulmányukba.

Először egy olyan videofilmet nézett meg a csoport egyik fele, amely felidézte a kábítószer használatát, ezzel megnyitották a "memóriaablakot" náluk. Tíz perccel később újabb, heroinhasználatot megjelenítő filmeket és képeket mutattak nekik. A függők másik csoportjának semleges, természeti képeket tartalmazó videót mutattak, amely nem nyitotta ki a heroinhasználatra vonatkozó memóriaablakot.

180 nappal később újabb tesztek következtek, amelyekből az derült ki, hogy a szer utáni vágyódás szintje alacsonyabb volt azoknál, akiket a nyitott memóriaablak idején "kezeltek", vagyis emlékeiket átírták. A függővé tett patkányokkal megismételt kísérletek hasonló eredményt hoztak.

A módszer azon az elméleten alapul, hogy a felidézett emlék képlékeny, módosítható, így a memóriaablak idején átírható. Amikor úgy lát egy volt függő drogozásról szóló képeket, hogy magát a szert nem kapja meg, megtörhet az a kapocs, ami a kiváltó inger (kép) és a drog utáni sóvárgás között korábban kialakult.

A dolgozat szerzői úgy vélik, hogy a módszer segítheti a kábítószerről leszokott embereket abban, hogy tovább, ráadásul kevesebb sóvárgással maradhassanak absztinensek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.