Ilyen időre számíthatunk karácsonykor

A jövő hét elején még többfelé várható hó, havas eső, eső, majd karácsony első napján már kiderül az ég, és a következő napokban jobbára napos időre kell készülni 2-8 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét végén azonban visszatér a borult, párás, helyenként ködös idő, és a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Hétfőn döntően borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható csapadék a Nyugat-Dunántúlt, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereget és környékét kivéve. Havazás, havas eső valószínű, de helyenként eső is eshet, és elsősorban Baranyában és környékén jelentősebb hóréteg is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik, ott olykor viharossá is fokozódik. Az erős szél délutántól a Mecsekben hófúvást is okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 4 fok között valószínű.

Szenteste napján, kedden általában erősen felhős vagy borult időre van kilátás, napközben inkább nyugaton, majd estétől északkelet felől szakadozhat fel jobban, illetve csökkenhet a felhőzet, nyugaton néhány órára a nap is kisüthet. Kelet felől egyre többfelé kell számítani csapadékra: eleinte inkább havazás valószínű, amelyet kelet felől egyre inkább havas eső, eső válthat fel. Síkvidéken napközben a fagypont fölötti hőmérsékleteknek köszönhetően a korábban lehullott hóréteg olvadni fog, illetve legfeljebb vékony, pár centiméternyi friss hólepel gyűlhet össze. Az északias szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában fagypont körül alakul, de a kevésbé szeles, illetve kevésbé felhős tájakon mínusz 4 fok körüli érték sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Karácsony első napján, szerdán észak, északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így napközben a legtöbb helyen derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Reggelig a Dunántúlon, különösen annak déli, délnyugati felén még előfordulhat kisebb havazás, havas eső, majd eső, de napközben már nem valószínű csapadék. Az északi, északkeleti szelet továbbra is nagy területen kísérhetik erős, viharos lökések. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 fok között alakul, de a hóval borított, kevésbé felhős, illetve kevésbé szeles tájakon ennél több fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Karácsony második napján, csütörtökön általában derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű, de előfordulhatnak felhősebb körzetek, időszakok. Csapadék nem várható.

Az északkeleti, északi irányú szelet még többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Hajnalra általában mínusz 4 és plusz 1 fok közé hűl le a levegő, de a hóval borított, kevésbé szeles tájakon ennél jóval hidegebbet is mérhetnek. Kora délutánra 2 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!