A koronavírus-járvány növelheti a függők számát

HáziPatika

A védekezés miatt elrendelt bezártság a szakértők szerint tömeges alkoholizmushoz vezethet, emellett a fiatalok körében nőhet a drogfogyasztók aránya. Azok közül pedig, akik egy éve sem tiszták, sokan visszaeshetnek.

Az egyre inkább terjedő koronavírus-járvány mindannyiunkat megvisel: a szerencsésebbeknek csupán kényelmetlenséget jelentenek a mindennapi életet korlátozó rendelkezések, de vannak, akik súlyos szorongással küzdenek a vírus miatt. Nehéz helyzetben vannak a függők is, akiknek a magány és az alacsony önértékelés a kiinduló problémájuk, hiszen a folyamatosan érkező negatív hírek gyötrik őket.

"A mostani, bizonytalansággal teli légkört még a könnyen alkalmazkodó, jól működő embereknek is nagyon nehéz elviselni, a függőket ez még jobban megterheli, a félelem, ami miatt a legtöbben a szer használata mellett döntenek" - magyarázta a Népszavának dr. Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktoló­giai­ Intézet főorvosa. Hozzátette, hogy ezt környezetében is tapasztalja: vannak olyan ismerősei, akik egyébként nem vagy csak ritkán isznak, ám a jelenlegi helyzetben ők is több alkoholt fogyasztanak. 

A bezártság miatt, az is több alkoholt fogyaszt, aki egyébként nem függő. Fotó: Getty Images
A bezártság miatt, az is több alkoholt fogyaszthat, aki egyébként nem függő. Fotó: Getty Images

Hasonlóan nehéz szituációba kerültek a felépülő függők is, hiszen két héttel ezelőtt a járvány terjedését megelőzendő beszüntették a gyűléseket, terápiákat. Petke Zsolt - aki magas is gyógyult függő, 1550 napja tiszta - elmondta, hogy számukra ezek biztosították "a közösségi érzést, a valahova tartozás biztonságát". Igyekeznek persze online alternatívákat létrehozni, de a szakértő szerint azok, akik kevesebb, mint egy éve tiszták, nehezen tudnak átállni erre, ők még jobban igénylik a személyes kapcsolatot. Ráadásul Skype-on, Facebookon oda a programok egyik fontos jellemzője, az anonimitás. 

Így segíthetünk a függőknek

Ha egy közeli ismerősünk, családtagunk is függőséggel küzd, most még fontosabb, hogy támogató szándékkal álljunk mellé, segítsünk neki elviselni a krízist. Az aktív függők ugyanis otthon, ahova most kényszerűen be vannak szorítva, többségükben nem érzik jól magukat, legszívesebben még több alkoholt vagy drogot fogyasztanának. A legfontosabb, hogy minél kevesebbet kritizálják a szerhasználót. Lehetőség szerint az elfogadás irányába kellene menni, hogy minél kevesebb feszültséget okozzanak egymásnak az emberek egy ilyen összezárt állapotban" - tanácsolja a pszichiáter.


Természetesen ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk az illetőt naphosszat inni vagy drogozni, próbáljuk meg más tevékenységek felé terelni. Ha például egy fiatal szeret videójátékozni, de normál esetben nem engedtük neki, most hagyjuk nyugodtan több órán át játszani. A szakértő szerint még ez is jobb, mintha más módot keresne a feszültség levezetésére. Véleménye szerint, ha vége lesz a veszélyhelyzetnek, az addiktológiai kezelések várhatóan népszerűbbek lesznek, sokan keresnek majd segítséget. 

Családok, szerelmespárok tölthetnek annyi időt együtt otthon a járvány miatt, amennyit ezelőtt soha. Arról, hogy ez miként befolyásolja kapcsolatainkat, az nlc.hu cikkében olvashat.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+6, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt a napsütés mellett gomolyfelhők is lesznek az égen, ezekből heéyenként előfordulhatnak futó záporok.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag