Lehet, csak azt vesszük észre, hogy addig jókedvű, lelkes iskolásunk egyre hallgatagabb lesz, nem mesél az élményeiről. Egy idő után talán húzódozni kezd, halogatja a feladatait, magába fordul, az iskolába indulás pedig minden nap egyre nagyobb tortúra. Kéthetente megbetegszik, fájlalja a hasát vagy a fejét, és az orvosok nem találnak semmit. Az aggódó szülők pedig végre kiszedik belőle az okot: fél iskolába menni.
Ennek a félelemnek, szorongásnak természetesen utána kell járni: nemcsak a mindennapokat keserítheti meg a félelem, illetve az azzal összefüggő stressz, de időnként a gyerekek jövőjére is kihathat, sőt még az egészségüket is veszélyeztetheti. A félelmek egy részének kézzel fogható oka van (például egy másik gyerek, aki gyakran verekszik), más viszont csak szorongásként jelentkezik: a kicsi attól félhet, hogy nem tud megfelelni, teljesíteni. Bizonyos esetekben a félelemmel vegyes idegesség természetes, például egy új iskolába kerülő gyereknél, vagy az első osztályosoknál, hiszen az iskola számukra egy teljesen új, ismeretlen élmény.
A szakemberek szerint a legfontosabb, hogy a szülő megnyugtatóan, biztonságot sugallóan álljon a gyerek mellett: a legrosszabb megoldás, ha a félelmeit nem vesszük tudomásul, lekicsinyelljük vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Ne nevezzük gyávának vagy butának a gyereket, hanem inkább próbáljuk megérteni, mit él át! Kérdezzük sokat (de ne zaklassuk a faggatózással) és próbáljuk meg tudatosítani benne, hogy hozzánk, a szüleihez bármivel fordulhat.
Ha az új iskola vagy éppen az iskolakezdés áll a háttérben, akkor igyekezzünk több időt kettesben tölteni vele - lehetséges ugyanis, hogy az elválástól, egyedülléttől való félelem okozza nála a rossz érzést. Sok gyereknek az is nehéz, hogy a játékkal, mókázással teli óvodás-évek után a szigorú, napirendhez kötött iskoláskorszakra "átálljon" - éppen ezért engedjük neki, hogy az órák után szaladgáljon, hancúrozzon, játsszon minél többet. Ez a félelem gyorsan elmúlik, és a helyét az izgatottság és a lelkesedés veszi át.
Ha az egyébként lelkes, érdeklődő gyereknél egyik napról a másikra veszünk észre változást, annak a hátterében gyakran személyes konfliktus áll: megbántották, megsértették vagy megalázták, esetleg fizikailag is bántalmazták. Kérdezzünk rá, hogy bántotta-e valaki, veszekedett-e valakivel vagy van-e olyan személy, aki miatt kényelmetlenül érzi magát. Ilyen esetekben a szülőnek gyakran össze kell fognia más felnőttekkel, tanárokkal vagy éppen a pszichológussal , iskolai tanácsadóval. A bántalmazásnak mindenképpen legyen következménye, a gyermekünkkel pedig éreztessük, hogy mellette állunk, támogatjuk és igyekszünk megvédeni őt. A 'csapj oda egyet', 'szólj vissza neki' vagy 'ne legyél olyan anyámasszony katonája' egyáltalán nem jó tanácsok!
Az érdeklődés fokozatos elvesztésének, a félelem lassú kialakulásának az oka sokszor a tanulási nehézségekben keresendő: a gyerek azért szorong az iskolától, mert nem tud megfelelően teljesíteni, rosszak a jegyei, megszégyenül a tudatlansága miatt vagy éppen a folyamatos kudarcélmények tántorítják el. Hogy ezt elkerüljük, legyünk folyamatosan kapcsolatban a nevelőkkel, tanárokkal, rendszeresen kérjük ki a véleményüket a gyermekünk fejlődéséről, tanulmányairól. Igyekezzünk a kicsit is gyakran kérdezgetni: mi az, amit szeret, amit élvez és mi az, ami talán nehezebben megy neki. Biztassuk, dicsérjük sokat, próbáljuk meg minél élvezetesebbé tenni a számára a tanulást és törekedjünk arra, hogy megmutathassa, mit tud!
Könnyen előfordulhat, hogy a tanulási nehézségek, viselkedési zavarok hátterében egészségügyi problémák, látás vagy hallászavar áll. Épp ezért mielőtt valami "komolyabb" lépésre szánjuk el magunkat, először vizsgáltassuk meg a gyereket!
