Ezért lehetnek fogékonyak a fiatalok az álhírekre

Az ELTE PPK kutatói friss tanulmányukban azt vizsgálták, milyen tényezők segítik, illetve akadályozzák a tinédzsereket az álhírek és hamis információk kiszűrésében.

Az utóbbi évek kutatási eredményei szerint a serdülők világszerte csökkenő érdeklődést mutatnak a hírfogyasztás iránt, és nehezen ismerik fel a hamis információkat. Az álhíreknek számos veszélye van a demokráciára nézve: alááshatják a politikai részvételt, károsíthatják a tájékozott döntéshozatalt és csökkenthetik az intézményekbe vetett bizalmat. A mostani serdülő korosztály tagjai néhány éven belül választópolgárokká válnak, így jelentős szerepük lesz a demokrácia alakításában. Éppen ezért különösen fontos, hogy ki tudják szűrni a hamis információkat a hírfogyasztás során – idézi az egyetem közleménye a tanulmány szerzőit.

fiatal lányok okostelefonnal a kezükben beszélgetnek
Napjainkban a serdülőket kevésbé érdeklik a hírek, inkább az influenszerekre kíváncsiak. Fotó: Getty Images

A kamaszok jelentős időt töltenek közösségimédia-platformok böngészésével, és jellemzően inkább „belebotlanak” a hírekbe, mintsem szándékosan rájuk keresnének. Emellett szívesebben olvasnak véleménycikkeket, mint objektív információt tartalmazókat, aminek következtében hajlamosak elfogult vagy egyoldalú forrásokból tájékozódni. A hírek esetében több figyelmet szentelnek influenszereknek és hírességeknek, mint újságíróknak, és a kutatók szerint a kapott információk és a hírforrás megbízhatóságát kevéssé szokták ellenőrizni.

Értelmetlen mondatoknak is értelmet tulajdoníthatnak

Faragó Laura, Orosz Gábor, Paskuj Benedek és Krekó Péter kutatásukban azt elemezték, hogy serdülők esetében milyen tényezők segítik és hátráltatják az álhírek felismerését. Vizsgálatukban összesen 1582 magyar gimnazista vett részt 25 iskolából. A kutatók a többi között valós és álhírek Facebook-poszt formátumú szalagcímeit mutatták nekik, amelyekről el kellett dönteniük, hogy mennyire tűnnek valósnak. Emellett random módon generált, értelmetlen mondatokról kellett megítélniük, hogy van-e jelentésük – ha valaki az ilyen idézeteknek értelmezhető mélységet tulajdonít, az növeli a veszélyét annak is, hogy bedőljön az álhíreknek.

A kutatás eredményei szerint azok a tinédzserek jobbak az álhírek felismerésében, akik analitikusan gondolkodnak és motiváltak az alapos mérlegelésre. Az analitikus gondolkodás a felnőttek esetében is csökkenti az álhírek hihetőségét, függetlenül attól, hogy az adott hír egyezik-e az olvasó ideológiáival. Sőt, már maga a kognitív erőfeszítés – vagyis az, ha figyelmesen, mélyrehatóan elgondolkodunk egy olvasott hír igazságtartalmán – is védelmet nyújthat a hamis információval szemben. A kutatók kiemelik még, hogy azok a fiatalok kevésbé hajlamosak elhinni az értelmetlen idézeteket és az álhíreket, akik az etnikai többséghez tartoznak, illetve szüleik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek.

Ezzel együtt a szerzők szerint az álhírek felismeréséhez a kognitív képességek összességében fontosabbak, mint a társadalmi-gazdasági és az etnikai hovatartozás. Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, milyen társadalmi vagy etnikai státuszú egy serdülő, az analitikus gondolkodás és az arra való motiváció védelmet nyújthat az álhírekkel szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!