„A szakadék széléről írok neked. Eddigi életem egy állandó küzdelem volt. Négyéves korom óta kevés életörömben volt részem, köszönhetően a mentális egészségügyi problémáknak, a nehéz családi körülményeknek, valamint annak a nemrégiben történt felfedezésnek, hogy autista spektrumzavarom van. Nem az autizmusomat hibáztatom mindenért – a személyiségem ugyanis ettől függetlenül is problémás lenne –, de azért sok mindent megmagyaráz” – kezdte a The Guardian szakértőjének címzett, kedőzetlen vallomását egy nő.
Az autizmus korai felismerése és kezelése jelentősen javíthatja az érintettek életminőségét. Mutatjuk, melyek lehetnek az első tünetek.
„Hogyan hagyjam abba ezt a hülyeséget, és kezdjek el végre élni?”
A levélíró élete – saját bevallása szerint – az alábbi, ismétlődő ciklusokra osztható:
- érzések tagadása,
- sztoicizmus,
- töréspont,
- önszabotázs,
- újrakezdés.
Mint írta, már gyerekkorában is jellemző volt rá, hogy az iskolában csak begyűjtötte és elraktározta a frusztrációkat, otthon azonban „felrobbant”. „Felnőttkoromban ezek az összeomlások már drámaibbak voltak: felmondások, félbemaradt öngyilkossági kísérletek, dührohamok, impulzív hajvágások” – fogalmazott.
Ez az év eddig borzasztó. Elkezdtem egy kreatív írói diplomát, de közben egy unalmas és idióta munkát kell végeznek, hogy ki tudjam fizetni az albérletet. A lakótársaimat gyűlölöm, és még csak most sikerült kilépnem egy mérgező, komolytalan kapcsolatból. Hogyan hagyjam abba ezt a hülyeséget, és kezdjek el végre élni?” – kérdezte végül.
„Az életed nem hülyeség, csak legyél magaddal kedvesebb”
A levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. Elsőként arra hívta fel olvasója figyelmét, hogy az önironikus humor gyakran egy védekezési mechanizmus a fájdalom ellen. „De azt hiszem, én látom a poénok mögül kikukucskálni egy hitelesebb részedet, aki próbálja elérni, hogy meghallják” – fogalmazott. A szakértő szerint a kaotikus élet és a hömpölygő érzelmek nem olyan dolgok, amelyek elől meg kellene szökni, hanem inkább olyan jelzések, amelyeket komilyan kellene venni.
Az öngyilkossági gondolatok nem a semmiből fakadnak. Gyakran ez a segélykiáltás a brutális belső kritikus hang által elnyomott, sebezhető én részéről. Mi lenne, ha komolyabban vennéd magad? Ha elismernéd a küzdelmeidet, és elfogadnád, hogy az ambícióid és az érzéseid igenis érvényesek és fontosak? Mit szólnál ahhoz, ha tisztelnéd magadat annyira, hogy átgondoltan és szándékosan cselekedj? Lehetséges, hogy az igazi akadály nem is maga a világ, hanem az, ahogyan te látod?”
A terapeuta szerint a fejlődés egyik legfontosabb kulcsa az önismeret, valamint a hozzáállás megváltoztatása. Tehát az, hogy nem a körülményeink megváltozását várjuk, hanem bízunk a képességeinkben, hogy meg tudjuk változtatni magunkat. „Ahogy megtanulsz kedvesebben bánni magaddal, a másokkal való kapcsolatod is javulhat, és talán mégsem lesznek olyan rosszak azok a lakótársak. Az életed nem hülyeség!” – mutatott rá Perry.
